BUX 139892.19 0,58 %
OTP 45950 0,94 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Országos kataszter kellene az ártéri épületekről

2010. június 13. vasárnap, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nem lehet egyszerre élvezni a vízparti lét előnyeit és mentesülni a hátrányai alól. Noha a rendezési tervek szerint a XIII. kerületi Népsziget üdülőterület, vagyis állandó tartózkodásra és lakóház építésére alkalmatlan, a terület legalább ötven éve, még a szabályozás előtti idők óta lakott. Így az idei árvíz miatt az ott lévő üdülőkben, a jégtörők telelő parancsnoksági épületében lakókat, csaknem félszáz helyi lakost kellett kitelepíteni, közülük tucatnyian kérték elhelyezésükhöz az önkormányzat segítségét - tudta meg a Napi. Ráadásul a sziget terepadottságai miatt teknőként működik, az elöntött területekről a víz nem tud visszafolyni a Dunába, így most nagy erőkkel szivattyúznak - mondta Kovács Zoltán, a kerületi polgári védelem vezetője.
Nem veszélyeztette az árvíz a Marina-parton épült társasházakat, még a Duna-parti parkosított sétány elöntéséhez is méterek hiányoztak, a fejlesztő ugyanis az építkezéskor 2,5-3 méterrel megemelte a területet, így az árvízvédelmi védvonal a Duna-partra került - mondta a Napinak Arató György főépítész. A kerület egyéb, árvíztől veszélyeztetett partszakaszain, például a Dagály strandnál vagy az Elmű sporttelepnél nincsenek a víz által veszélyeztetett lakások. Nem így a másik oldalon, a Római-parton, ahol a védvonal és vízpart között nemcsak régi üdülők, hanem újonnan felhúzott, üdülőként engedélyeztetett lakóparkok, társasházak, villák sorakoznak. A több ütemben felépült Nánási kert lakóparkban 80 centiméterrel töltötték föl a teljes területet az eddig mért legmagasabb budapesti vízszint - 860 centiméter - fölé. Így a mostani árvíz sem tört be a területre, és a mélygarázsban sem volt szivárgás - tudtuk meg a fejlesztő Indotek-csoport értékesítési igazgatójától, Sellyey Tamástól. A Nánási út elején, a ténylegesen lakásként engedélyt szerző Platánliget lakópark kertjében a talajvíz miatt kellett szivattyúzni, ezt az üzemeltetők önerőből megoldották. A környékbeli családi házaknál általában úgy építkeznek, hogy a víz a lehető legkevesebb kárt okozza - sokan betonkerítéssel próbálnak védekezni, a víz azonban a talaj felől is betör -, mindemellett felkészülnek az időnkénti kitelepítésre is.

A part menti mobilgát kétes megoldás - mondja a polgári védelem vezetője -, ugyanis ha az ár elsodorja az építmény egyetlen elemét, a víz rázuhan a területre és mindent visz, nem úgy, mint az áradásnál fokozatosan emelkedő vízszint. Állandó viták forrása, hogy a hullámtéren épülő ingatlanok tulajdonosainak számolniuk kell a veszélyeztetettséggel, a terület feltöltése azonban kétélű - teszi hozzá Mehrli Péter, a Magyar Ingatlanszövetség (MAISZ) elnöke. A feltöltések ugyan a rájuk épülő ingatlanokat megvédik a víztől, ám ez szűkíti a hullámteret, így közvetve emeli a víz szintjét. Mehrli szerint az a fő baj, hogy a part- és mederszabályozással összefüggően nincs komplex elképzelés a part menti építkezéssel kapcsolatban, mindenhol a helyi érdekek, lokálisan hasznot hozó lépések mentén születnek döntések. A MAISZ elnöke többek között ezért is régóta szorgalmazza, hogy készüljön egy országos szintű, az árvíz által veszélyeztetett területek ingatlanértékeit felmérő ingatlankataszter.

Szepesi Anita
Szepesi Anita

Ez is érdekelhet