A Wing Zrt. tizenöt hektáron összesen 231 ezer négyzetméter szintterületet építhet be a májusban elfogadott kerületi szabályozási terv szerint a Lágymányosi híd pesti lábától délre fekvő, a HÉV és a Duna által határolt háromszögben. A Duna Passage néven futó multifunkciós projektben mintegy 135 ezer négyzetméteren bérirodák és intézményi épületek, 87 ezer négyzetméteren ezer lakás, ezenkívül 8 ezer négyzetméteren üzletek épülnek a Millenniumi Városközpont folytatásának szánt térségben 2021-ig. Az utolsó Duna-parti telkek egyikének rehabilitálása százmilliárdot emészt fel, ennek 30 százalékát önerőből, 70 százalékát banki finanszírozással teremtik elő, a lehetséges finanszírozó bankok között az eddigi projektekben is partner Euro Hypo, illetve a CIB bank nevét említette a fejlesztő. Az egykori Vituki-területre tervezett barnamezős beruházás központi eleme a zöld koncepció, a környezettudatos technológiák eredményeként az épületek energiafelhasználása 40-50 százalékkal elmarad a hagyományos házakétól - mondta Noah Steinberg vezérigazgató. A telken álló Vituki-toronyház minden bizonnyal megmarad, az nem a Wing tulajdona.
A településrendezési szerződésben a zrt. mintegy 2,5 milliárd forint értékű közösségi fejlesztést vállalt, ennek keretében új HÉV-megállót, aluljárót és kerékpárutat épít. Elsőként - az engedélyezési tervek, az előbérleti szerződések és a finanszírozás megszerzését követően - 2011 tavaszán egy irodaház építésével indul a városrészközpont megvalósítása, amelyet várhatóan 15-17 eurós bérleti díjjal visznek piacra.
