Matolcsy György leendő nemzetgazdasági miniszter péntek reggel a TV2-ben azt mondta: a devizaadósok úgy válthatnák át forintra hitelüket, hogy belépnek egy állami devizakövetelési alapba. Kijelentette, hogy ez sokba kerül majd a bankoknak és talán az államnak is (a Gyurcsány-kormány azért állt el a devizakölcsönök forintra váltásától, mert az 300 milliárdos költségvetési kiadást is jelenthetett volna - a szerk.). Matolcsy szerint e nélkül gazdasági összeomláshoz vezethet a drámai forintgyengülés. Az elképzelés részletei még nem ismertek (az viszont kiderült, hogy a "támogatott" átváltás nemcsak a bajbajutottakra, hanem minden devizahitelre, vagyis jegybanki adatok szerint mintegy 5200 milliárd forintnyi adósságra vonatkozna), így nem tudható az sem, hogy a bankok miként reagálnának egy ilyen - szakértők szerint erősen megkérdőjelezhető - lehetőségre.
A pénzintézetek egyelőre nem aggódnak a mostani turbulens piaci folyamatok miatt. Az OTP-nél lapunk érdeklődésére elmondták: tartós gyengülést a forint fundamentumai nem indokolnak, ha ez külső tényezők miatt mégis bekövetkezik, az a devizaadósok terheit és emiatt a fizetési problémákkal küszködő adósok arányát növelheti. Az árfolyam azonban csak az egyik olyan tényező, amely a lakosság fizetési képességét befolyásolja, a gazdasági teljesítmény és a munkanélküliség alakulása legalább ilyen fontos lesz a következő időszakban. Több pénzintézet is hasonló állásponton van, a többség bízik abban, hogy az új kormány megfelelő intézkedésekkel javítja a növekedést, csökkenti a munkanélküliséget. Az optimizmust erősítheti az is, hogy szinte mindenütt javulni kezdett a lakossági portfólió.
Az OTP tájékoztatása szerint az adósvédelmi programjában igényelhető átmeneti törlesztési könnyítések iránti kereslet az utóbbi hónapokban csökken, a hitelintézet arra számít, hogy ez a tendencia a közeljövőben is folytatódik. Úgy vélik, a negatív árfolyam-alakulás legfeljebb lassíthatja a folyamatot.
A hitelintézetek helyzetét nem csak az esetleges portfólióromlás nehezítheti. Talán ennél is nagyobb gondot okozhatna, ha újra forrásszűkével kellene szembenézniük. A MarketWatch múlt heti jelentése szerint pedig a dolláralapú háromhavi bankközi hitelek kamata tavaly nyár óta nem tapasztalt arányúra emelkedett. Az üzleti portálnak nyilatkozó szakértők szerint ez azt sejteti, hogy a bankok belekezdtek annak találgatásába, kinél lehet több görög és portugál állampapír. A Budapest Bank (BB) természetesnek tartja, hogy az általános piaci bizalmatlanság átgyűrűzik a pénzintézeti körre is. Kiemelték ugyanakkor, hogy a mostani helyzet jelentősen különbözik a másfél évvel ezelőttitől, hiszen akkor egy nehezen azonosítható, számos áttétellel működő termékcsoporttal (másodlagos jelzálogon alapuló kötvények és derivatívák) kapcsolatos félelmek gerjesztették a pánikot. Most a teljes kintlévőség egyszerűen felmérhető, a veszteségpotenciál kezelhető, ráadásul a görög segélycsomag is összeállt - hangsúlyozták.
