Európát elárasztják a hamis gyógyszerek, ezért egységes szigorítás várható - hangzott el a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) tájékoztatóján. Mint Székely Krisztina, a HENT elnöke elmondta: javasolják, hogy a magyar büntető törvénykönyvbe is kerüljön be a gyógyszerhamisítás tényállása. Jelenleg ugyanis ez szabálysértésnek minősül, amit az ÁNTSZ legfeljebb 50 ezer forintos tétellel büntethet. A zárt gyógyszerellátási rendszer miatt ugyan Magyarország a kevésbé veszélyeztetett országok közé tartozik, de a helyzet az internet terjedésével romlik. Az európai adatok szerint a neten rendelt termékek 50 százaléka hamis, nálunk pedig még ennél is nagyobb arányról lehet beszélni. Székely hangsúlyozta: legálisnak csak a gyógyszertárak online rendelési lehetőségei számítanak. A teljes hazai gyógyszerforgalomban három százalék a hamis készítmények aránya, de az egyes életmódjavítók (ide sorolva a potencianövelőket, fogyókúrás, növekedési, illetve izomnövelő szereket) esetében ennél jóval nagyobb hányadról lehet beszélni.
