Az Európai Fogyasztói Központok Hálózata (EFK) az Európai Bizottsággal együttműködve tájékoztató csomagot állított össze a külföldön rekedt utasoknak. Az angliai légtér részleges lezárásáról hozott döntés, illetve a görög sztrájk miatt előállt akadozó légi közlekedés ugyanis nagy zavart okozhat Európa-szerte a turisták és az üzleti útra indultak körében. Az érdeklődők, illetve a bajba került utasok a szervezet honlapján információhoz juthatnak arról, hogyan kell eljárni a különböző helyzetekben, hol tájékozódhatnak jogaikról és mely hatósági fórumokon tehetnek panaszt az egyes államokban. A csomag tartalmazza továbbá a panaszbejelentő formanyomtatványokat, amelyeket a légitársaságoknál nyújthatnak be, az illetékes békéltető testületek, a légi fuvarozó szövetségek, valamint az Utazási Irodák és Utazásszervezők Szövetségének elérhetőségeit. A segítségnek ismételt aktualitást ad, hogy tegnap hajnalban újra lezárták a brit légtér egy részét. Az izlandi vulkáni hamufelhő miatt több repülőtér működését is felfüggeszthetik Nagy-Britannia más részein is. A Malév szaloniki és egyik athéni járata pedig szerdán a görögországi légiforgalmi irányítók sztrájkja miatt maradt ki.
