A bank portfólióvizsgálata kimutatta, hogy az ügynökhálózat által közvetített hitelek minősége sokkal rosszabb a fiókhálózatban kötöttekéhez képest, ezért a CIB úgy döntött, még a piacvesztést is kockáztatva egyáltalán nem vesz igénybe ügynöki közreműködést - jelentette be Lamboy Judit, a pénzintézet lakossági üzletágának vezetője. Mint az erről tartott tájékoztatón kiderült, míg a piacon a lakáshitelezésben már az élénkülési jelei mutatkoznak, a CIB-nél szinte áll a hitelezés. A korábbi ingatlanhitelek közel 60 százalékát ugyanis az ügynökök hozták. A bank azonban kitart döntése mellett. A kihelyezések felfuttatását kedvező feltételű forintalapú lakáshitellel szeretnék elérni. A most bevezetett, Fix elnevezésű konstrukció igénybevételekor a teljes hiteldíj (THM) 8,51 százalék, a kamatperiódus pedig három év. A bank saját számításai szerint így a törlesztőrészlet alacsonyabb, mint a piacon elérhető legolcsóbb (nem akciós és más termékkel nem kapcsolt) euróalapú kölcsön esetében. A termék THM szerint is a legkedvezőbb, ezt 8,79 százalékkal az MKB euróalapú lakáskölcsöne követi. A CIB árazását nyilvánvalóan segíti, hogy a banknak nem kell kifizetnie az 1-3 százalék közötti egyszeri, majd a hitel élettartama alatt változóan jelentkező ügynöki díjat.
A Fix hitel - amely esetében már tervezik egy ötéves kamatperiódus bevezetését is - tudatosan egyszerű, átlátható termék, nincs kezelési költség, hitelbírálati, illetve szerződéskötési díj. Most akció keretében egy ingatlannál elengedik az értékbecslés díját, az egyszázalékos hitelfolyósítási költségnek pedig csak a felét számítják fel. A CIB az ügynökök mellett az időszakos promóciókkal is szakított. Ezentúl csak az előbbihez hasonló díjkedvezményt alkalmaznak, olyan megoldást nem, amikor az ügyfél terhe később emelkedik.
