Fatér Gyula, a Budapest Bank vezérigazgató-helyettese úgy látja: a hazai pénzügyi közvetítő rendszer talán legmélyebb problémája abban rejlik, hogy a hazai megtakarítások már régóta nem voltak elégségesek a hiteligény kielégítésére, a különbség külső forrásból származott, amíg ez olcsón elérhető volt. Ennek következményeként volt a bankszektor hitel/betét aránya 140 százalékos. Ráadásul a meglévő hazai megtakarítások is jellemzően rövid futamidejűek, szemben például a jelzáloghitelek évtizedes időtávjával. Ebből a csapdából Fatér szerint nem lehet rövid távon kilépni, csak akkor, ha ismét a külső, devizahitelekre támaszkodnánk, ami aligha járható út.
Ebből következik, hogy a kilábalás csak lassabban képzelhető el és elsősorban saját erőre támaszkodva. A biztató jelek ugyanakkor szerinte már megjelentek, a hosszú távú megtakarítási számla törvényi bevezetése elősegíti a lakossági megtakarítások időtávjának növekedését és a bankok talán általában is, de a Budapest Bank mindenképpen a lakossági hitelek folyósításának növelését tűzte ki ez évre. Ennek látható jele új, forintalapú jelzáloghiteleik bevezetése, de forrásoldalon is erősítenek, speciális biztosítással kombinált tartós befektetési számlájuk elindításával.
A Magyar Nemzeti bank stabilitási jelentésében külön kitér arra, hogy a háztartási devizahitelek állománya csak lassan csökken, ezért a pénzügyi rendszer sérülékenysége csak fokozatosan mérséklődik. A deviza részaránya a magánkölcsönökön belül még mindig 70 százalék körüli. Azt, hogy ez elhúzódó folyamat lesz (aminek esetleg az eurócsatlakozás vethet igazán véget), magyarázza az átlagosan 13-14 év hátralévő futamidővel rendelkező jelzáloghitelek magas aránya. A devizahitel-állomány leépítése ugyanakkor ezen devizakölcsönök forintalapú hitelekre való átváltásával is megvalósítható lenne. Ehhez az új forintalapú hitel havi törlesztőösszegének alacsonyabbnak kellene lennie a korábbi, devizaalapú törlesztésnél. A CIB a napokban éppen ilyen termékkel lépett a piacra, a bank ráadásul - egyelőre csak a hozzá valamilyen módon kapcsolódó, de másutt felvett kölcsönnel rendelkező ügyfeleket megcélozva - hitelkiváltásra is igyekszik buzdítani. A banknál egyébként a lakáshitelért folyamodó ügyfelek 60 százaléka devizaalapú kölcsönben gondolkodik. A CIB célja az lenne, hogy ezt az arányt megfordítsa a forinthitelek javára.
