A 2009-es várható 22,9 milliárd forint árbevétellel szemben 25 milliárd bevétellel, a 2009-eshez hasonló egymilliárd forint körüli nyereséggel és a forgalom szerény növekedésével számol a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. 2010-ben - jelentette ki Markó Andrea vezérigazgató. A társaság árbevétele 2008-ban 20,1 milliárd volt, és a kétmilliárd forint veszteséget okozó kockázatos devizaügyletek miatt 387 millió forint veszteséggel zárta az évet. A magyar légtérben az átrepülő forgalom 2010-ben a várakozások szerint egy százalékkal bővül, miközben Ferihegy forgalma egy-két százalékkal mérséklődik. A társaság tavaly kezdte meg és 2011-ben fejezi be az új légiforgalmi irányító központ építését, ez 11 milliárd forintba kerül; a jelenlegi központ tartalékként üzemel majd. A HungaroControl másik nagy projektje az egységes európai égbolt (Single European Sky) közösségi rendeletcsomag egyik legjelentősebb eleme, közös légtérblokkok létrehozásának kötelezettsége a szomszédos államokkal.
