A magatartási kódex, amely - mint Mandák Gábor, a Citibank lakossági vezető jogásza hangsúlyozta - a lakossági hitelezés teljes folyamatát átfogja és az előzetes ügyfél-tájékoztatástól kezdve az egyoldalú szerződésmódosításon keresztül az esetleges behajtási, végrehajtási eljárással kapcsolatban is számos követelményt megfogalmaz, január elsején lép hatályba. A szakértő szerint némi nehézséget okozott, hogy a hitelintézeti törvény módosítását - amelynek hatálybalépésétől a kódex hatálybalépése is függött - csak decemberben fogadta el a parlament, és a múlt héten még nem állt a bankok rendelkezésére a hivatalos, kihirdetett szöveg. A felkészülést már korábban elkezdte a Citi, két ponton azonban további lépéseket is tenniük kell. Az egyik az egyoldalú szerződésmódosítás körében előírt "árazási elvek" megalkotása, az ezzel kapcsolatos belső szabályzat végleges tervezetével már elkészültek. A másik követelmény pedig az volt, hogy a bankok kötelesek a kódexben foglaltak betartását az ügynökeikkel kötött szerződésekben is előírni. A formális szerződésbeli hivatkozást nem tartották önmagában elegendőnek - mondta el lapunknak Mandák -, ezért a teljes ügynöki hálózatuknak külön oktatást szerveztek a kódexben foglaltakról és beépítették azt az újonnan belépő ügynökök képzési követelményei közé is.
A bankok többsége szerint a kódex hatálybalépése már legfeljebb némi "finomhangolást" hoz bizonyos folyamatok esetében. A CIB szerint az új szabályozás leglényegesebb eleme az eddigieknél is sokrétűbb és közérthetőbb tájékoztatás, ennek érdekében több lényeges információval bővítették honlapjukat - például a saját árfolyamukat az MNB árfolyamához képesti összehasonlításban is közlik, és hitelkalkulátoraikat is továbbfejlesztették. Emellett a devizahiteleknél standard ügyviteli eljárásként alkalmazzák az eddigi ad hoc előtörlesztési lehetőséget.
Az Allianz hiteltermékeik jellemzőit összehasonlító táblázatot, valamint egy kockázat- és teherviselő képességet szimuláló kalkulátort készített. Utóbbi modellezi az ügyfél jelzáloghitelének törlesztőrészlet-változásait és bemutatja a forint árfolyamkockázat- és kamatváltozásokat. A bank - tájékoztatták lapunkat - egységesítette az igényléskori hitelfeltételeit: az alsó életkori korlát helyett a cselekvőképességi feltételt alkalmazza. Az Allianz bankszámlahitel esetén új hitelkeret igénylésekor 71 év felett a rendszeresen érkező jövedelemnek maximum dupláját adja keretként. Egyéb hiteltermékek esetén, ha az igénylő életkora meghaladja a 71. életévet, további fedezet, adóstárs bevonása mellett igénybe vehető a szolgáltatás.
Az OTP az elsők között csatlakozott a kódexhez - emelték ki másokhoz hasonlóan itt is -, és megtette a szükséges intézkedéseket, hogy megfeleljen az abban foglaltaknak. A legnagyobb magyar banknál úgy látják, hogy már most következetes árazási politikát folytatnak a makrogazdasági és a pénzpiaci folyamatok, valamint a versenykörnyezet elemzése alapján, figyelembe véve a KSH által közzétett éves átlagos infláció mértékét.
