BUX 139124.42 0,03 %
OTP 45650 0,29 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Elébe mennének az új kormány programjának

2009. december 21. hétfő, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az elmúlt nyolc év gazdaságpolitikai hibáival való szembenézés sokkal inkább sokkolja a politikai elitet, mint a gazdasági válságból kibontakozó masszív recesszió. Ebben a helyzetben már az is örömre ad okot, ha az állami vezetők nem pannon pumáznak, hanem felvázolják, diagnosztizálják az ország "betegségének" okait és belátják, hogy ami eddig volt, az nem mehet tovább - fogalmazta meg Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) ügyvezető elnöke a Vállalkozók Napján az üzleti szféra üzenetét. Persze azt is leszögezte, hogy a jelenlegi, szakértői kormány mögött nincs olyan társadalmi felhatalmazás, ami lehetővé tenné egyes érdekköröket hátrányosan érintő reformprogram beindítását, ami képes lenne növekedési pályára állítani az országot. Ezért egyelőre örülni kell a pénzügyi stabilitásnak, amit nem szabad a későbbiekben sem feladni. A VOSZ azon dolgozik, hogy a mikro, kis- és közepes vállalkozások tömegeit maga köré gyűjtse, hogy minél szélesebb spektrumban ismerhesse meg az igényeket és megfelelő ajánlásokat tehessen a gazdasági és politikai döntések mellé, hogy azok minél inkább segítsék a vállalkozókat - a gyakorlatban ez sokszor azt jelentette, hogy minél kisebb mértékben okozzanak károkat a hazai gazdasági szereplőknek.

Ezt az elvet követve szervezi a VOSZ minden évben a megyei tagszervezetekkel közösen a "Hallatjuk a hangunkat!" gazdasági fórumsorozatot, ahol a helyi vállalkozások problémáit is megismerheti az érdek-képviseleti szervezet. A VOSZ a fórumokon igyekszik tagjai látókörét szélesíteni, a vállalkozókat megalapozott gazdasági döntéseikhez szükséges, szakszerű információkkal ellátni. Ezt a célt szolgálják a helyi hatóságok, önkormányzatok vezetőivel folytatott kerekasztal-beszélgetéseken elhangzott információk, továbbá a mikro- és makrogazdasági előadások. A VOSZ tevékenységének legfőbb támaszát megyei, regionális szervezeteinek szakmai munkája jelenti - szögezte le Dávid Ferenc, a szövetség főtitkára.

A több éve futó "Hallatjuk a hangunkat!" programsorozat és a megyei szervezetek által előkészített rendezvények ma már komoly tudásbázist biztosítanak a VOSZ számára, ami elengedhetetlen az érdekérvényesítésben. Ebben és a Széchenyi Kártya szolgáltatásban lát lépéselőnyt a többi érdekvédelmi szervezethez képest a VOSZ főtitkára, aki egyben az Országos Érdekegyeztető Tanács munkaadói oldalának szóvivője is. Úgy véli, az, hogy a VOSZ az egyik meghatározó szervezete a hazai érdekegyeztetésnek, egyben komoly erőt biztosít a tagság számára az érdekérvényesítésben. Jóllehet, és ezt Dávid is elismeri, az idei munka sok esetben sokkal inkább hasonlított szélmalomharcra, mint hatékony érdekképviseletre: amit az egyik oldalon sikerült kiverekedni a kormánynál, az a másik oldalon néhány jogszabály megváltoztatásával eltűnt.

Ennek ellenére Dávid Ferenc hasznosnak ítéli a szervezet elmúlt évi tevékenységét. A főtitkár kiemelte a VOSZ-on belül működő szakmai szekciók munkáját, így a hazai könnyűipari vállalkozásokat tömörítő textil-, illetve az oktatási és képzési szekció aktivitását. Mindkettő komoly munkát végez a tagok érdekeinek védelmében és számos szakmailag megalapozott döntést előkészítő anyagot tett le a tervezett jogszabályok mellé. Az ágazatot érintő minden jelentősebb törvény és joganyag előkészítésébe belefolyt a VOSZ kereskedelmi szekciója is, amelynek egyik legfontosabb kezdeményezése az öt évvel ezelőtt indult Európai Kereskedelem Napja. Ma már a hivatalosan is november 5-ére kitűzött Európai Kereskedelem Napja alkalmából évről évre szervezett ünnepélyt és szakmai fórumot az ágazat szereplői mellett komoly politikai és döntéshozói figyelem követi.

Az idei esemény egyik fő mondanivalója - Dávid Ferenc szerint ezt sikerült megfogalmazni -, hogy a kereskedelem - mint az egyik vezető adófizető és GDP-termelő, egyben a legnagyobb foglalkoztatotti körrel működő ágazat - nincs képviselve a nagypolitikában és szakmai szempontból is érdemtelenül alulkezelt szegmens. A VOSZ Kereskedelmi és Szolgáltató Szekciója szeretné elérni, hogy a kiskereskedelmet kormányzati szinten képviselhessék, ami kiküszöbölhetné, hogy a kormány politikai döntéseiből születő törvényekbe szakszerűtlen, betarthatatlan passzusok kerüljenek, ahogy ez az elmúlt időszakban számtalanszor előfordult.

A következő évben a VOSZ szeretne érdemi és előremutató párbeszédet folytatni a kormánnyal, amelyben nagy segítséget nyújt a szervezet megújult gazdaságpolitikai bizottsága, az elnök, Chikán Attila professzor, volt gazdasági miniszter vezetésével. A cél, hogy ne az elkészült kormányprogram után kezdjék meg az érdekérvényesítő munkát, szeretnének már a formálódó program előkészítésében részt venni. Dávid Ferenc szerint ha erre nem törekednének, nem lenne értelme az érdek-képviseleti munkának.

Hőnyi Gyula
Hőnyi Gyula

Ez is érdekelhet