BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Tiltakozik a bankszövetség

2009. október 5. hétfő, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Magyar Bankszövetség felháborodott azon, hogy a devizahitelezés korlátozásával kapcsolatos legfrissebb fejleményekről csak a sajtóból értesült. A szervezet közleménye szerint egy korábban megkezdett - s eddig még le nem zárt - szakmai egyeztetés folyamatában a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Pénzügyminisztériumhoz (PM) megküldött anyagában kezdeményezi a devizaalapú és jelzálog-fedezetű hitelezés feltételeinek jelentős szigorítását. Az MNB legújabb javaslatát pedig a bankszövetség nem ismeri. A PM csak a közeljövőben kezdi meg a javaslat egyeztetését, s e célból csak a jövőben küldi meg a szövetségnek azt. A Magyar Bankszövetség így a javaslattal kapcsolatos álláspontját csak a dokumentum megismerése után alakíthatja ki - nyomatékosította a szervezet. Kiderült az is, hogy az MNB korábbi, írásban is rögzített javaslatait a banki közösség véleményezte, azokkal kapcsolatban észrevételeket és javaslatokat tett, melyekre azonban az MNB nem reagált.
Lapunk információi szerint a bankok megdöbbenését az is indokolja, hogy a tárgyalások során már egészen közel kerültek az álláspontok. Ezt követően zárta le meglehetősen váratlanul az MNB a megbeszéléseket. Az egyeztetés abban merült ezután ki, hogy néhány nagybankot egyszerűen "berendeltek". A jegybanki álláspont szerint azonban már nem volt mód tovább húzni az ügyet, a bankok pedig érzékelhetően képtelenek voltak arra, hogy akár egymással közös álláspontra jussanak. A bankszövetség pedig ebbe a folyamatba nem tudott igazán hatékonyan bekapcsolódni.

B. Judit Varga
B. Judit Varga

Ez is érdekelhet