Az élelmiszerpiacot befolyásoló törvénytervezet esetében talán kissé elkalibráltuk magunkat, mert annyira kidolgozatlannak tűnt a szabályozás, olyan rosszul volt összeállítva, hogy azt hittük, nem szavazza meg az országgyűlés - mondta el Nagy Zoltán, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke a lapunknak adott interjúban. Mint hozzátette: a visszaadott törvényhez lenne egy tucat javaslatuk, hogy legalább részben el lehessen érni a jogszabály által kitűzött célt. Az elnök szerint mára a pénzügyi és a többi felügyeleti szervezettel jó a kapcsolatuk, bár ennek némiképp ellentmond, hogy szavaiból kiderült: a PSZÁF tudtuk nélkül adott ki versenytorzító vezetői körlevelet. Az elnök szerint a GVH sok színtéren jelenik meg és vannak zajosabb és kevésbé zajos periódusai. Energiaügyben nyilvánosan nem szóltak, de Nagy Zoltán leírta a miniszternek, hogy nem átlátható a szabályozás.
