A múlt év elején egyezett meg a SPAR-csoport a Tengelmann-nal arról, hogy a Kaiser's után a Plus diszkonthálózatot is átveszi Magyarországon. Az ügyletre a Gazdasági Versenyhivatal is rábólintott, ezzel a hazai élelmiszer-kereskedelem egyik legnagyobb fúziója jöhetett létre. A SPAR 174 diszkontáruházat vehetett át, s piaci részesedését nagyjából 13 százalékra növelhette az üzlettel, amelynek értékét szigorú titokként kezelik a partnerek.
A Plus-diszkonttól a Tengelmann több országban is megvált. A német kereskedelmi vállalkozás első körben egyben akarta értékesíteni az európai csomagot, később - egy brit tanácsadó cég javaslatára - szétszedte a láncokat és egyenként értékesítette. Magyarországon a hírek szerint a Plusért folytatott csatában a SPAR a Tescót győzte le. A britek ugyancsak kiemelt figyelmet fordítanak - immár Magyarországon is - a kis alapterületű kényelmi üzletekre. Az új üzletághálózat egyik gerince lehetett volna a lakóhelyekhez közel eső Plus-hálózat.
A SPAR lassan kívánja beolvasztani az üzleteket, három évre kapta meg a logóhasználati jogot, vagyis a Plus saját márkás termékei addig biztosan maradnak. A SPAR eközben a Plusba is bevezeti saját márkás termékeit és a három év alatt igyekszik kiváltani Plus-termékeket vagy a beszállítókkal új szerződést kötni. Így a minőség marad, a márkajelzés azonban kicserélődik. Feiner Péter, a SPAR Magyarország ügyvezetője elsőként emelte ki a Plus-diszkontok előnyei között a saját márkás termékeket, illetve a hálózat által kínált minőségi termékeket.
A SPAR a Plusszal immár csaknem 400 tagú élelmiszer-hálózat felett diszponál, s éves forgalma átlépheti a 400 milliárd forintot. Az akvizíciót követően a SPAR azt kommunikálta, hogy nem állítja le zöldmezős beruházásait, ugyanis az új hálózat képes kitermelni a fejlesztésekhez szükséges forrásokat. Ez azt jelentené, hogy a SPAR a következő években további 10-15 áruházat építene. Kérdés azonban, hogyan alakulnak a fejlesztések, ugyanis a Plus bekebelezése még a pénzügyi válság előtt történt.
