Ez az év még a tavalyit is alulmúlta a kiskereskedelemben, annak ellenére, hogy szeptember körül lelassult a teljes ágazat forgalomvesztése, és az élelmiszerpiac utolérni látszott önmagát - mondta Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára. Az év egészét tekintve 2008-ban a tavalyihoz hasonló forgalomcsökkenés várható. (A szektorban a 2007-es forgalmi adatok is nagyon alacsonyak voltak.) Vámos szerint mindez azt jelentheti, hogy felgyorsul a piac átrendeződése, több üzlet szűnik meg, alakul át vagy válik felvásárlás célpontjává. A jövő évet illetően Vámos nem akart jóslatokba bocsátkozni. Forgalomcsökkenésre számít, de a válság mélysége legkorábban az első negyedévben mutatkozhat meg.
A rossz gazdasági környezet ellenére a Coop élelmiszerlánc eredményes évet tudhat maga mögött. Murányi László 500 milliárd forintos forgalomról számolt be, ami nagyjából 60 milliárd forint forgalombővülést jelent. Hozzátette: ennek nagyobbik része az inflációs hatásból ered. A Coop a következő évben is a lakossági fogyasztás csökkenésével számol, ám az élelmiszerpiacon nem tartanak nagyobb visszaeséstől. A Tesco Global Áruházak Zrt. az idén a saját márkás termékei esetében minden eddiginél nagyobb forgalmat ért el. A társaság az idén indította el új formátumú üzletkoncepcióját, a Tesco Expresst, amellyel itthon is visszanyúl a gyökereihez, vagyis a lakóhely közeli szupermarketek építéséhez. A "kisteszkókban" kisebb a választék, a szortimentet a lakosság napi szükségleteihez igazították.
A sütőipari anomáliák, illetve a földtől elrugaszkodott nyersanyagárak ellenére sem zárt rossz évet a Ceres Zrt. Horváth Attila, a cég vezérigazgatója elmondta: az utóbbi időben érezhetően megnőtt a minőségi pékáruk iránt a kereslet, forgalomnövekedésről is beszámolhat a cég. A forgalmi adatokat az idén még nem, de jövőre vélhetően befolyásolja a válság. Horváth Attila várakozásai szerint a lakosság kevesebb élelmiszert vásárol jövőre, de nagy valószínűséggel nem szorul háttérbe a drága, de minőségi termék.
