Nagyjából 10,6 milliárd forint tűnik el a karácsonyi szezonban a napi fogyasztási cikkek piacáról azzal, hogy a korábban megszokott (az átlagos évközi hónapokhoz képest mért) 25 százalékos forgalomnövekedés helyett 2008-ban csak 20 százalék körüli ugrás várható. A GfK Hungária Piackutató adatai szerint a karácsonyi szezonban zajlik a háztartások napifogyasztásicikk-beszerzéseinek 10-11 százaléka. Tavaly ez az élelmiszer és élelmiszer jellegű vegyes termékek forgalmában 254 milliárd forintot jelentett. (Az átlagos havi forgalom 212 milliárd forint.) Már tavaly sem mutatkozott a 2006-oshoz hasonló forgalomnövekmény, amit a piackutató a megszorító intézkedéseknek tud be, amelynek hatása ez évre is átterjedt, és ha lehet, még erőteljesebben érezteti hatását.
A Napi számításai szerint ha a kiskereskedelmi trend decemberben is hasonlóan folytatódik, mint az év többi hónapjában, vagyis az egyes szegmensekben 5-6, illetve 2-3 százalékos forgalomcsökkenés marad, úgy a teljes kiskereskedelemből (gépkocsi- és üzemanyag-forgalommal együtt számolva) 400 milliárd forint forgalom marad el. Az üzemanyagot és a gépkocsiforgalmat leszámítva ez a forgalomkiesés 225 milliárd forint körül alakul. Ez nagyjából olyan, mint ha az évből eltűnne a kiskereskedelem számára erősnek számító két hét.
Az élelmiszerpiacon lassult a volumenindex csökkenése, így ott a várakozások szerint csak nagyjából 48 milliárd forint forgalom tűnik el, ami egy közepesen erős hét adata.
A GfK előrejelzése szerint a karácsonyi bevásárlásokban nyertes csatornák jellemzően a széles áruválasztékot kínáló, nagy eladóterű, modern kereskedelmi üzletek, hálózatok.
Tavaly decemberben ezen üzletek piaci részesedése novemberhez képest mintegy 3 százalékponttal - 25 százalékról 28 százalékra - emelkedett, majd, a korábbi években tapasztalt tendenciának megfelelően, januárban újra visszaállt 23 százalékra. A napi fogyasztási cikkek év végi forgalmából egyre nagyobb szeletet hasítanak ki a hipermarketek: 2005-ben és 2006-ban 27 százalékot, 2007-ben pedig már 28 százalékot. Ezzel ellentétesen alakul a folyamat a kisbolt-láncok és a független kis boltok esetén: az év utolsó hónapja számukra jellemzően nagyjából 2 százalékpontos visszaesést hoz piaci részarányukban az éves átlaghoz képest.
Az évzáró hónapra eső háztartási beszerzések az elmúlt évhez hasonlóan a hipermarketekre koncentrálódnak. Ezt támasztja alá az a tény, miszerint tavaly decemberben a vásárlási intenzitás - azaz a bolton belül egy vásárlóra jutó napi fogyasztásicikk-költés - ebben az üzlettípusban mintegy 35 százalékkal nőtt az átlagos havi vásárlási intenzitáshoz képest. A tavalyi évhez képest azonban kizárólag a cash & carry értékesítési csatornákban történt növekedés az átlagos havi költéseket illetően. Míg 2006-ban 27 százalékkal költöttek többet a vásárlók ebben a csatornatípusban, addig 2007-ben ez 41 százalékos eltérést mutat.
Az év utolsó hónapját tekintve a láncba szerveződött kis boltokban átlagosan 6 százalékkal, a független kis boltokban 10 százalékkal, míg a drogériákban mintegy 20 százalékkal költenek többet a vásárlók. Ennek oka főleg az ilyenkor ugrásszerűen megnövő vásárlási gyakoriság. Egy-egy vásárlás során ugyan alacsonyabb a kosárérték az átlagosnál, a megnövekedett vásárlási intenzitás azonban magával hozza a decemberi összes költés növekedését - tekintettel arra, hogy a kis boltokban is működik az impulzushatás, vagyis a vevő a boltban dönti el, hogy a listán szereplő termékeken kívül mit tesz még a kosárba.
A háztartások napifogyasztásicikk-beszerzéseit alapvetően befolyásolja s alakítja a karácsonyi sütés-főzés, az ünnepekre való készülődés. A napi fogyasztási cikkek vásárlásával kapcsolatos adatok szerint az ilyenkor fontos alapanyagok, mint a sütőpor, a majonéz, a mustár, a hagyományos kakaópor, a vaníliás cukor, illetve a tejszínhab iránti kereslet megnő és e termékkategóriák mennyiségi értékesítése a havi átlag másfél-kétszeresére emelkedik.
A ruházati termékek esetében még ennél is jobban érződik a szezonalitás: a ConsumerScope adatai szerint az év utolsó hónapja rendkívül erős. Azonban míg az ezredforduló környékén a decemberi forgalom értékben kifejezve több mint kétszer akkora volt, mint egy átlagos hónapban, addig 2007 végén már csak 63 százalékos többletforgalom mutatkozott.
A karácsonyi szezon kiemelkedő a különböző elektronikai termékek kereskedelme terén is. A GfK Hungária Kereskedelem és Technológia területének mérései szerint a 2007. évi karácsonyi szezon (november-december) szórakoztatóelektronikai, fotócikk- és háztartásigép-forgalma elmaradt a 2006-ostól. Sok termék esetében ebben az időszakban realizálódik az éves forgalom 20-30 százaléka, így az előző hónapokhoz képest megsokszorozódik a forgalom.
Alapul véve a tavalyi enyhe visszaesést, illetve az idei pénzügyi válságot, az idei karácsonyi szezon értékben nem haladja meg a tavalyit. Sőt lehetséges, hogy a 2007-es november-decemberi forgalmi számokat sem érik el a kereskedők. Bizonyára idén is lesznek kiugrások, ugyanúgy, mint tavaly (lcd- és plazmatévé, autónavigáció, konyhagép, játékkonzol, hajformázó, borotva kategóriában), de valószínűsíthető, hogy adott kategórián belül az olcsóbb termékeket fogják preferálni - mondta Sztupár Andrea, a GfK Hungária Kereskedelem és Technológia területének country menedzsere.
