A 2008 második félévében eszkalálódó globális pénzügyi válság a turizmust sem hagyja érintetlenül: a szektor bő egy évtizede tartó dinamikus fejlődése megtorpanni látszik - mondta el Taleb Rifai, az ENSZ turisztikai szervezete, a WTO (World Tourism Organization) főtitkárhelyettese a Budapesti Gazdasági Főiskola tegnap kezdődött nemzetközi turisztikai konferenciáján. A szektort érintő, 1995 óta tartó konjunktúra 2007 végéig szinte töretlenül kitartott, évente 4,2-4,5 százalék körüli növekedést eredményezve. A pozitív tendenciáknak köszönhetően 2007-ben a növekedés üteme elérte a 6 százalékot. A 2008-as adatok azonban kevésbé biztatóak: bár az év első hat hónapja még közel 4 százalékos bővülést mutatott, a főszezonnak számító július és augusztus már jócskán alulteljesített, júliusban világszerte mindössze egyszázalékos növekedést ért el a turizmus. Mivel az utazók 60 százaléka Európából és az USA-ból érkezik, illetve mivel a kibontakozó válság elsősorban az ő pénztárcájukra és költési hajlandóságukra van jelentős befolyással, az utazási szokások és preferenciák átalakulására számíthatunk az elkövetkező időszakban, teszi hozzá Taleb Rifai. Az utazás ma már nem luxuscikk, jóval inkább egyéni szükséglet, így várhatóan nem az utazások száma fog csökkenni, hanem az utazás módja változik. A kiadásokra érzékenyebben reagáló fogyasztók figyelme így inkább a belföldi turisztikai lehetőségek felé fordul, illetve úti célul a már ismert, jól bejáratott helyeket választják majd, még az üzleti utak terén is a visszafogottság lesz a jellemző.
