A győri székhelyű Matusz-Vad Kft. eredménytartaléka terhére 50 millió forintról 200 millió forintra emelte a társaság törzstőkéjét. A hazánk fagyasztott élelmiszerekkel kereskedő egyik vezető vállalata ezt is tőzsdére lépésének előkészítése érdekében tette. Az idén fennállásának 14. évfordulóját ünneplő vállalkozás következő lépése a részvénytársasággá alakulás lesz. Erre előreláthatólag 2009 januárjában kerülhet sor.
A júliusban a Tőzsdeképes Cégek Klubjába már belépett cég előzetes tervei szerint a bevezetési eljárást már a jövő év első felében elindíthatják. A Budapesti Értéktőzsdére való belépést a társaság nem kívánja első körben részvénykibocsátásra felhasználni. Fő törekvésük a terjeszkedés, akvizíciók végrehajtása. Magyarországon ugyanis - állítják a Matusz-Vadnál - több kis konkurens, nem túl kedvező költséghatékonysággal működő cég van, amelyek csekély piaci részesedéssel, de jó vevőkapcsolatokkal és szellemi tőkével rendelkeznek. Ezeknek a társaságoknak a működése egyre nehezebb, hiszen a nagyok - mint amilyen a Matusz-Vad Kft. is - folyamatosan foglalják el piacaikat. E vállalkozások közül szeretné a Matusz-Vad megszerezni a stratégiailag fontosakat, mint állítják: hogy kiaknázzák a bennük rejlő lehetőségeket.
