Az OTP Bank szakértőinek véleménye szerint a jelenlegi fejlemények miatt a magyarországi bankrendszerben is eltolódhatnak a hangsúlyok (lásd felsorolásunkat). A közép- és kelet-európai régió bankrendszere, amely eddig arra épült, hogy nyugat-európai megtakarításokat csatornázott át a régió hitelbővülésének finanszírozására, kevesebb és drágább forráshoz jut - vélik a legnagyobb magyar bank elemzési központjában. Emiatt a bankok visszafogták és megdrágították a vállalati hitelezést, ami a régió növekedésének lassulásához vezethet.
Az MKB-nál kifejtették, hogy a gazdaság általános lassulása és a jelzálogpiaci válság közvetetten a hazai bankrendszert is érinti: kevesebb a beruházási- és forgóeszközhitel-lehetőség, magasabb a képzett provízió, kisebb az eredmény, szűkös a likviditás, hektikusak a piacok, a korábban vártnál tartósan magasabbak a felárak. Míg a látra szóló állományokon a magasabb infláció miatt nagyobb a marzs, addig elmondható, hogy a magasabb forrásköltségeket a verseny miatt csak részben tudta áthárítani a bankszektor az ügyfelekre. Mindeközben a volumenek, forgalmak számottevően rosszabbak a vártnál. E tényezők összességükben vagy inflációtól elmaradó bevételnövekedést (kamatbevételek, jutalékok), vagy egyenesen bevételcsökkenést eredményeztek (egyéb bevételek), ami a szektor féléves számaiból világosan látszik is.
Az MKB várakozásai szerint a dinamikus hitelnövekedés rövidebb távon mindenképpen lelassul, a hitelezési feltételek, kondíciók szigorodása várható. A piaci szereplőknek - hangsúlyozták - mindenképp teljesen át kell állítaniuk rövid távú üzletpolitikájukat, de lehet, hogy stratégiájukat is. Nem minden szereplő tűnik azonban ennyire pesszimistának. A Commerzbank továbbra is növelni kívánja a vállalati hitelezési üzletágat, melyhez hatékony monitoring-rendszert kapcsol. A Raiffeisen vezérigazgató-helyettese, Horváth Krisztina is monitoring-tevékenységük megerősítéséről számolt be. Úgy véli, a jelenlegi körülmények között a teljesítményeket nem abszolút értékben, hanem a piac többi szereplőjéhez kell mérni. A bankok teljesítménye pedig minden eddiginél nagyobb eltérést mutathat majd. A Budapest Banknál (BB) is azt gondolják, hogy miközben tovább élesedő verseny várható a kis- és középvállalati (kkv) szegmensben, kockázati szempontból a bankok még jobban megnézik, hogy milyen vállalkozások számára nyújtanak hitelt.
A CIB szakértői még bíznak az idei évben, mint elmondták: az utolsó negyedév teljesítményén nagyon sok múlik majd, hiszen mind a lakossági hitelek, mind a lakossági megtakarítások piacán az október-decemberi időszak igen aktív szokott lenni, amire az idén számítanak is. Mint hozzátették: a növekedés motorja a lakossági oldalon továbbra is a hitelezés lehet, de a piac növekedési üteme és a marzsok is csökkenni fognak, ezért a jutalék jellegű bevételek nagyobb jelentőséget kaphatnak. Az Ersténél viszont úgy látják, hogy az elmúlt évek folyamatához illeszkedve az idén is jellemző volt a marzsok csökkenése, ez a folyamat azonban az év közepére lassult.
