A CIB Bank Zrt. megvásárolta a Zalabaromfi-cégcsoportot a Dale-holdinghoz tartozó Gabonatranstól - jelent meg tegnap egy rövid időre több online-portálon is. Mint kiderült: mindez csak hírlapi "kacsa" volt. A CIB Bank - válaszolták lapunk kérdésére - sem most, sem a jövőben nem kívánja megvenni a céget. Persze a társaságot és a bankot nem véletlenül hozták egymással hírbe. A CIB szeptember 1-jén zárolta a Zalabaromfi Szárnyas Húsfeldolgozó Zrt. és a Zalabaromfi Kereskedőház Zrt. számláit, azóta sem a 650 dolgozó, sem a beszállítók nem juthattak pénzükhöz, noha a cég számláján állítólag 400 millió forint likvid összeg volt. A Zalabaromfi vezérigazgatója egyúttal nyilvánosságra hozta azt is, hogy a cég korábban hitelt vett fel a CIB-től, amely ezt nem mondta fel, a társaságoknak lejárt fizetési kötelezettsége a bankkal szemben nem volt. Az ügy tüntetésekkel folytatódott, először a helyi bankfiók, majd tegnap a CIB központja (valamint az agrártárca) előtt. A keddi tiltakozáson viszont már csak a beszállítók vettek részt, a cég dolgozói nem. Ők ugyanis időközben megkapták (összesen 50 millió forintot kitevő) fizetésüket.
A Zalabaromfi bajai okozójaként a bankra mutogatott, az viszont még a múlt pénteken minden lehetséges eszközzel megpróbálta elérni, hogy ügyfele mentesítse a banktitok alól. Erre nem került sor, így csak találgatni lehet, mi lehet az ügy hátterében. Több jel mutat arra, a bank a zárolással meg akarta akadályozni, hogy a Zalabaromfi pénze az állítólag pénzügyi gondokkal küzdő Gabonatranshoz kerüljön át - az ilyen típusú "keresztfinanszírozás" a hazai vállalkozók tulajdonában levő cégcsoportoknál cseppet sem ismeretlen jelenség.
