A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) engedélyezte, hogy a Mohács és Vidéke Takarékszövetkezet bankká alakuljon. A 16 fiókkal rendelkező takarék egyébként az elsők között lépett be az úgynevezett TakarékPont hálózatba, amely indulásakor a TakarékBank mellett 14 takarék 143 kirendeltségének egységes arculatát és termékeit jelentette. A Mohácsi Takarék Bank jegyzett tőkéje 2,09 milliárd forint. A saját tőke a 2007. évi üzleti jelentés szerint 2,6 milliárdot tett ki. A takarékszövetkezet mérlegfőösszege tavaly a tervezettnél gyorsabb ütemben, 14,5 százalékkal emelkedett, év végi állománya 25,9 milliárd forint volt. Az új hitelintézetben három magánszemély - az ügyvezetők, akik az igazgatóság tagjai, illetve elnöke - rendelkezik 10 százalékot meghaladó, de 15 százalékot el nem érő tulajdoni hányaddal. Piaci hírek szerint az ország legnagyobb szövetkezeti pénzintézete, a Duna Takarékszövetkezet (amely az Esztergomi és Halászi Takarékszövetkezet egyesülésével jött létre) is bankká alakulhat majd. Már bankként működik a Kinizsi és rövidesen a HBW Express Takarékszövetkezet is.
