Újabb, több elemből álló reptérfejlesztési program megvalósításáról döntött a közelmúltban a Békés megyei önkormányzat. A békéscsabai légibázis forgalmának növelése érdekében új, nyolc-tíz kisrepülő befogadására alkalmas hangár épül s várhatóan rövidesen hozzákezdenek a közeli Szivárvány szálló rekonstrukciójához is - mindezt saját erőből.
A hangár felépítésére már kiírták a közbeszerzési pályázatot és a létesítmény a jövő év nyarára elkészülhet - mondta Baranyó Géza, a helyhatóság többségi tulajdonában lévő Békés Airport Kft. ügyvezető igazgatója a Békés Megyei Hírlapnak. A térség kisgéptulajdonosai jelenleg csak Budaörsön tudják megfelelő körülmények között tárolni repülőiket. A légibázis közelében lévő, ám jó ideje üresen álló, meglehetősen rossz állapotban lévő szállodát háromcsillagossá kívánják fejleszteni és éttermet, valamint más kereskedelmi létesítményeket alakítanak ki benne. A repülőtér forgalma tavaly megduplázódott, idén ennél is nagyobb ütemű növekedést várnak.
A békéscsabai repülőtér fejlesztése az ezredfordulót követően kezdődött meg. Mintegy félmilliárd forintos költséggel elkészült egy korszerű utasforgalmi terminál, valamint az irányítótorony, kicserélték a közműveket, korszerűsítették a légibázishoz vezető utakat is. 2006-ban, 1,5 milliárd forintos beruházással épült meg az új, 1300 méter hosszú leszállópálya, lehetővé téve közepes méretű gépek fogadását is. Ez utóbbit kétharmadrészt uniós, illetve regionális fejlesztési forrásokból finanszírozta a tulajdonos önkormányzat.
