A Balaton körüli megyék kereskedelmi és iparkamaráinak legfrissebb adatai szerint az elmúlt napok viharos, csapadékos időjárása 25-30 százalékos forgalomkiesést okozott a tó partján működő szállásadóknak és vendéglátóknak. Még ennél is nagyobb, csaknem negyvenszázalékos csökkenés tapasztalható a Velencei-tó partján. Jó néhány szálláshelyre - elsősorban a kempingekbe, valamint a fizetővendéglátó-helyekre és panziókba - még azok a vendégek sem érkeztek meg, akik előre foglaltak szobát. Kovács Nikolett, a déli és az északi parton egyaránt szálláshely-értékesítéssel foglalkozó Balaton Turisztikai és Utazásszervező Kft. kereskedelmi vezetője szerint míg a hónap elején alig győzték kielégíteni az igényeket, nagyjából másfél hete kevés az érdeklődő. A cég irodáinak telefonjai most elsősorban azért csörögnek, mert sokan megpróbálják foglalásukat új időpontra cserélni. Érthető módon ilyenkor a legtöbben nem kívánkoznak kempingbe, de más vendéglátóhelyek iránt is megcsappant az érdeklődés. Kovács szerint a forgalomcsökkenés minimum 30 százalékos.
Az elmúlt napokról statisztika ugyan nem készült, ám az egyik legnagyobb balatoni szállásadó cég, az SCD Holding egyik dél-balatoni kempingjének vezetője, az egyik kezén meg tudja számolni, hány sátor áll a kemping területén. A mobil házakban jobban kitartanak, ám új vendég azokba sem nagyon érkezik. Péter Márk, a Velencén panziót és a tó több településén különböző vendéglátóipari egységeket működtető Kékhullám Idegenforgalmi és Kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója szerint a forgalomcsökkenés mértéke a strandokon lévő egységekben meghaladja a 90 százalékot. Növeli a gondokat, hogy jó időre és nagy forgalomra készülve túl sok, gyorsan romló árut szereztek be. A hét elején a cégnél mintegy 200 ezer forint értékű készlet landolt a kukákban - ráadásul a vendégek nem, viszont az ellenőrök megérkeztek.
Kevésbé drámai a forgalomkiesés a nívós, wellness-szolgáltatásokat is kínáló siófoki és balatonfüredi szállodákban, ezek többsége jelenleg 65-70 százalékos kihasználtsággal működik. A hűvösebb időt a hotelek is megérzik, hiszen - jóllehet a főszezon kellős közepén vagyunk - a forgalom nem nő a várt mértékben. Tavaly ugyanebben az időszakban a kihasználtság már meghaladta a 80 százalékot.
