Az OTP közleményben tudatta: honlapján, illetve egy központi e-mail-címen keresztül biztosítja a cégbejegyzésre kötelezettek számára a cégbíróságra benyújtott, illetve onnan kapott, elektronikusan hitelesített okiratok befogadását. Az elektronikus úton keletkezett okiratokat bankszámlanyitáshoz (törzstőke, alapítói vagyon elhelyezéssel vagy anélkül) és bankszámla adatainak változtatáshoz lehet benyújtani. Az úgynevezett e-akták benyújtására akkor van lehetőség, ha azok hiteles minősített elektronikus aláírással és időbélyegzővel vannak ellátva és a cégbírósági ügyintézés kapcsán keletkeztek. A K&H Bank - tudtuk meg - az első erre vonatkozó ügyféligény megjelenésétől kezdődően valamennyi bankfiókjában előzetesen egyeztetett e-mail-címen biztosítja a cégbejegyzési és változásbejegyzési eljárás során keletkezett minősített elektronikus aláírással ellátott okiratok befogadását. A Budapest Bank (BB) - mint hangsúlyozták: A magyar bankok közül elsőként - 2008 januárja óta bocsát ki hiteles minősített aláírással ellátott számlakivonatot ügyfelei részére. Ezzel egy időben még az év elején megnyílt a lehetőség ügyfelei számára, hogy hiteles elektronikus dokumentumot küldjenek. A BB 2008. július 1-jétől elindította speciális e-Cégeljárás nevű rendszerét, amely az ügyfelek, illetve ügyvédeik által e-mail útján beküldött elektronikus cégeljárás-dokumentumaik hitelességét ellenőrzi s azokat kezeli.
Az elektronikus cégeljárásra, és így az e-aláírással ellátott dokumentumok befogadására az UniCredit Bankban - tájékoztatták lapunkat - 2007 eleje óta van lehetőség. A maximális biztonság érdekében az elektronikus aláírások hitelességének vizsgálatára külön figyelmet fordítanak. Az itt alkalmazott informatikai megoldás automatizáltan képes vizsgálni az elektronikus aláírásokat, ezzel jelentősen egyszerűsítve és gyorsítva a folyamatot. Az UniCredit Bank olyan szolgáltatásokkal áll ügyfelei rendelkezésére, melyek lehetővé teszik minden Magyarországon elfogadott, e-aláírással ellátott dokumentum benyújtását. (Netbankolásról cikkünk a 10. oldalon.)
