Amíg a Balaton-törvényt nem hirdetik ki, közel félszáz, a tó kiemelt üdülőkörzetébe tartozó háttértelepülésen nem lehet jogerős építési engedélyt kiadni, hiszen nincs csatornahálózat. Miután a köztársasági elnök a júniusban nagy többséggel elfogadott törvényt visszaküldte az Országgyűlésnek, a rendezési tervek módosítását, a belterületbe vonást is le kell állítani. A térség polgármestereit tömörítő Balaton Szövetség, valamint a Balatoni Fejlesztési Tanács (BFT) közelmúltban elkészült projekttérképe szerint az érintett településeken mintegy 100 milliárd forint értékű beruházás csúszhat emiatt. Suchman Tamás, a BFT elnöke nemrég úgy nyilatkozott, a szervezetnek jelenleg mintegy 800, a Balaton térségébe tervezett fejlesztésről van információja. Ezeknek legalább harmada a jelenleg még részben-egészben csatornázatlan településeken, illetve azok határában valósulna meg.
A legkritikusabb helyzet talán a nyugat-balatoni térségben, Vonyarcvashegy, Balatongyörök, Balatonederics és Lesencefalu körzetében és a Káli-medencében alakult ki. A két említett kistérségben közel 600 hektárnyi területet szeretnének belterületbe vonni, miután magyar, ír, olasz, spanyol és izraeli befektetők különböző, döntően turisztikai beruházások megvalósítását tervezik a térségben. Épülne itt üdülőfalu, nyári bobpálya, lovarda és szálloda is. A programok értéke megközelíti a 40-45 milliárd forintot. Csordás Péter, a kistérség beruházási ügyekben illetékes munkatársa szerint eddig a törvény várható módosítása miatt nem mertek lépni, s a befektetőket azzal hitegették, hogy a nyáron már felgyorsulhatnak a fejlesztések. Van olyan program, ahol már a tervek is elkészültek, sőt a jövő nyárra már a vendégeket is szervezik. Ha a nagyberuházások megvalósulnának, a befolyó adóbevételekből a csekély saját erővel rendelkező önkormányzatok képesek lehetnének a csatornázási program felgyorsítására is. Csordás hozzátette, nem biztos, hogy valamennyi beruházó megvárja, míg a törvény hatályossá válik. Az olasz Tempo ingatlanfejlesztő magyarországi képviselője, Merényi Jenő szerint eddig mintegy 50 millió forintot költöttek a helyi fejlesztőkkel közösen tervezett, közel 3 milliárd forint értékű üdülőfalu-program elkészítésére, ám még mindig nem tudják, mikor és hol kezdhetnek építkezni. A külföldi befektetőknek elég nehéz elmagyarázni, hogy mi is történik valójában. Kecskés Gábor, Ságvár polgármestere elmondta: a törvény kihirdetéséig sem a térségbe tervezett golfpálya, sem az üdülőfalu, sem pedig a logisztikai központ felépítéséhez nem lehet hozzákezdeni. Ezek egyenként is milliárdos beruházások.
