Fejlesztést és megtakarítást is magában foglal az a BKV menetrendjét is taglaló paraméterkönyv, amelyet tegnapi ülésén fogadott el a főpolgármesteri kabinet. Ez 2008-as árszinten számolva évi 1,14 milliárd forint megtakarítást eredményez a közlekedési cég számára és 2,27 százalékkal csökkenti a kibocsátáskapacitást - jelentette be Budai László, a BKV főosztályvezetője. (A főpolgármesteri kabinet nemrég már elfogadott egy 2 milliárdos megtakarítást ígérő verziót, ám annak "megalkotóját", Somodi Lászlót szakmai alkalmatlanságra való hivatkozással elbocsátották a BKV-tól.)
Az új menetrend a tervek szerint augusztus 21-én lép életbe. A menetrend kialakításakor figyelembe vették a városszerkezet változását, a közlekedési szokásokat és ennek jegyében például a kis forgalmú időszakokban járatösszekötésekre és esetenként hosszabb útvonalon közlekedő járatokra is lehet számítani. A metrón nem csökken a követési idő - mondta Budai érdeklődésünkre. Az intézkedéscsomag alapján 34 autóbusz és 10 trolibusz "kivételére" lesz lehetőség. A kisebb forgalmú időszakokban felmerülő kapacitástöbbletet fejlesztésre fordítják, és ütemes, összehangolt menetrendet hoznak létre. Vitézy Dávid, a VEKE szóvivője szerint bár a paraméterkönyvben foglaltak számos részletével még mindig nem értenek egyet, a jelenlegi verziót elfogadásra alkalmasnak találják. Budai szerint az új paraméterkönyv létrehozásánál civil szervezetekkel és a szakszervezetekkel is egyeztettek, ám az autóbuszos munkavállalókat tömörítő szakszervezet nem fogadta el meghívásukat.
Nemes Gábor, a BKV-nál működő sztrájkbizottság szóvivője korábban nehezményezte, hogy a szakszervezetet nem vonják be a különféle döntésekbe. Most azt mondta lapunknak: azért sem kapcsolódtak be a tárgyalásokba, mert az alaposabb kidolgozás érdekében szeptember 15-ig ráértek volna tető alá hozni a tervezetet, s azt sem akarták, hogy azt már az idén bevezessék. Nemes szerint amennyiben a tárgyalásokon külső garanciát is kapnak a fővárostól és az államtól a BKV gazdaságosabb működéséhez, akkor elképzelhető, hogy elmarad a jövő keddre meghirdetett sztrájk.
