BUX 139892.19 0,58 %
OTP 45950 0,94 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Maradhat Boszniában a Transelektro

2008. május 19. hétfő, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Folytathatja a tuzlai erőmű rekonstrukcióját a Transelektro Ganz-Röck Zrt. - erősítette meg a Napi információit Szabó András, a Resonator-csoport tulajdonosa. A társaság, amely a közelmúltban fejezte be az erőmű ötödik blokkjának felújítását, a tervek szerint még az idén hozzákezdhet egy újabb erőművi blokk rekonstrukciójához. A beruházás értéke várhatóan meghaladja a 10 millió eurót. Szabó szerint az újabb megrendelés elsősorban annak köszönhető, hogy a napokban sikerrel fejezték be azt a több mint 23 millió euró értékű programot, amelynek keretében újjáépítették az ötös blokkot. A munkát még 2005 októberében nyerte el a nem sokkal később csődbe ment Transelektro Energetikai és Környezetvédelmi (TEK) Zrt. (A céget a felszámolásból a Ganz-Röck, a Resonator, illetve a Vegyépszer alkotta konzorcium vásárolta meg.) A Ganz-Röck - a bosnyák fél beleegyezésével - 2007. januárban átvállalta a szerződést a TEK-től. A blokk felújításához szükséges berendezéseket, illetve a több mint 800 tonnányi acélszerkezetet a társaság kiskunfélegyházi üzemében gyártották le.

Körtési Zsolt
Körtési Zsolt

Ez is érdekelhet