Takács János, az Electrolux közép-európai vezérigazgatója, a Magyar Európai Üzleti Tanács elnöke
Az Electrolux Lehelnek nincsenek bankhitelei, így a kamatemelés direkt módon nem befolyásolja pénzügyi pozíciónkat, nyereségességünket. A magyar gazdaságra gyakorolt hatásait, elsősorban a kiszámíthatóságban, megbízhatóságban bekövetkező megingást indirekt módon azonban mi is megérezzük. Nem hagyható figyelmen kívül az a tény sem, hogy a magyarországi infláció évek óta a legmagasabb a régióban, amihez mára lassuló gazdasági növekedés párosul. Így közgazdászként éppúgy, mint vállalatvezetőként megértettem a kamatcsökkentési pálya lassulását, sőt nem lepődtem meg a kamatemelésen sem. Ha még tágabban nézzük a világot, kockázatot jelent a forint számára a globális gazdasági környezet, a nemzetközi pénzügyi sokkok, amelyek nem állnak meg az országhatárokon. Ha a magyarországi irányadó kamat nagyságáról beszélünk, ezeket a tényezőket is figyelembe kell vennünk. Csakúgy, mint azt, hogy a magyar államadósság után fizetendő kamatok emelkedése miatt is nő a teher.
Urbán László, a Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgató-helyettese
A Magyar Suzuki Zrt. tevékenységében kis szerepe van a hitelfinanszírozásnak, illetve a forinthitelek szerepe szinte elhanyagolható, így a hazai kamatszintnek, amelyet alapvetően meghatároz az MNB-alapkamat, nincs érzékelhető hatása gazdálkodásunkra. A jegybanki alapkamat megváltoztatásának - amióta év elején az MNB a kormánnyal egyetértésben eltörölte az árfolyam-ingadozási sávot - legfeljebb az egyik lehetséges következménye, de nem az oka, indoka a forintárfolyam változása, jelen esetben a stabilizálódása, majd jelentős erősödése. Még az árfolyam sem igazán tényező a Magyar Suzuki gazdálkodásában, de a Szlovákiából hozzánk érkező munkatársainknak mindenképpen számít, ha a forint 3-4 százalékos erősödésének köszönhetően forintalapú keresetük szlovák koronára váltásakor esetleg egy pár koronával többet kapnak és nem fordítva, ami az elmúlt két-három évben - a korona folyamatos erősödése miatt - jellemző volt.
