BUX 144765.41 0,61 %
OTP 46400 0,65 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

A Bilfinger vagy a Mota lesz a befutó?

2008. április 21. hétfő, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az M6-os Dunaújváros-Szekszárd közötti 65,1 kilométeres szakaszának megépítésére aspiráló három konzorcium első, tehát nem végleges ajánlata között mintegy 30 milliárd forintos az eltérés. Információnk szerint a legalacsonyabb összeggel, 191,6 milliárddal a Bilfinger vezette M6 Tolna konzorcium állt elő. A második helyen a Mota vezette Pentele-Alisca 196,3 milliárdos ajánlata áll, a harmadik helyet a Strabag vezette Tolna Autópálya szerezte meg - ez utóbbi csoport 223,78 milliárdért készítené el és üzemeltetné a pályát, vagyis ekkora a rendelkezésre állási alapdíj nettó jelenértéke. A közbeszerzési kiírás ugyanis a szakasz tervezését, építését, felújítását, üzemeltetését, fenntartását és ezen tevékenységek finanszírozását magában foglaló koncessziós szerződésre vonatkozik. A koncesszió a köz- és magánszféra partnerségének (ppp) keretein belül, rendelkezésre állási díj ellenében, 30 évig tartó időtartamra szól majd. Az eredményhirdetés júniusban, a szerződéskötés pedig júliusban várható. A mostani ajánlati összegek alapján még nem dőlt el, melyik cég építheti meg a sztrádaszakaszt. A végső ajánlatok értékelésekor az összességében legelőnyösebb lesz a befutó: a legnagyobb, 95-ös súlyszámmal a rendelkezésre állási alapdíj kockázatokkal kiigazított nettó jelenértéke, míg öttel a jótállás koncessziós szerződés megszűnésétől számított időtartama (maximum 24 hónap) szerepel a pályázatok elbírálásakor. Az M6-os beruházással kapcsolatos országgyűlési határozat szerint a sztrádaszakasz becsült költsége nettó 150,2 milliárd forint. A projekt költségeinek jelenértéke - vagyis az állami kötelezettségvállalási korlát - nettó 208,3 milliárd forint, ami magában foglalja a beruházás és a 30 éven át tartó üzemeltetés. A gazdasági tárca által elvárt ideiglenes forgalomba helyezés legkésőbbi időpontja 2010 március vége.

Diószegi József
Diószegi József

Ez is érdekelhet