A tegnapi határidőig mindhárom ajánlattételre felhívott konzorcium - M6 Tolna Konzorcium, Pentele Alisca Konzorcium, Tolna Autópálya Konzorcium - beadta ajánlatát az M6-os gyorsforgalmi út Dunaújváros-Szekszárd közötti 65,1 kilométeres szakaszának megvalósítására - tudtuk meg a tendereztetést végző közlekedési tárcától. A közbeszerzési kiírás a szakasz tervezését, építését, felújítását, üzemeltetését, fenntartását és e tevékenységek finanszírozását magában foglaló koncessziós szerződésre vonatkozik. A koncesszió a köz- és magánszféra partnerségének (ppp) keretein belül, rendelkezésre állási díj ellenében, 30 évig tartó időtartamra szól majd. Az eredményhirdetés júniusban, a szerződéskötés júliusban várható.
Most tehát a cégek tehettek pénzügyi ajánlatot. Az ajánlatok értékelésekor az összességében legelőnyösebb lesz a befutó: a legnagyobb, 95-ös súlyszámmal a rendelkezésre állási alapdíj kockázatokkal kiigazított nettó jelenértéke, míg öttel a jótállás koncessziós szerződés megszűnésétől számított időtartama (maximum 24 hónap) szerepel a bírálatnál. Az M6-os beruházással kapcsolatos országgyűlési határozat szerint a sztrádaszakasz becsült költsége nettó 150,2 milliárd forint, amely tartalmazza az általános iparági gyakorlatnak megfelelő ötszázalékos tartalékot. A projekt költségeinek jelenértéke - vagyis az állami kötelezettségvállalási korlát - nettó 208,3 milliárd forint, ami magában foglalja a beruházás és a 30 éven át tartó üzemeltetés, valamint a rendszeres és az időszakos felújítás költségeit is. A gazdasági tárca által elvárt ideiglenes forgalomba helyezés legkésőbbi időpontja 2010. március vége.
