A 4-es metró Móricz Zsigmond körtéri állomása már régóta alkalmas arra, hogy áthaladjon rajta az alagútépítő pajzs - mondta lapunknak Vermesy Sándor, a beruházást végző Strabag MML Kft. ügyvezető igazgatója, vagyis az állomás szerkezete korábban elkészült, mint ahogyan arra szükség lett volna. Így a Strabag - bár ehhez a munkához maga is kellő referenciával rendelkezik - átadja helyét a belső munkálatok végzőinek. Vermesy elmondta, hogy - hasonlóan az egész metróberuházáshoz - az ő munkájuk során is akadtak kisebb-nagyobb gondok. Már rögtön az elején át kellett tervezniük a létesítményt, miután a beruházó DBR Metró Projekt Igazgatóság nem tudta teljes egészében rendelkezésükre bocsátani az eredeti földterületet. A cég többletköltségeit a beruházás során igyekszik majd érvényesíteni. Ezek a pluszköltségek azonban - tudtuk meg - nem haladják meg az építőiparban szokásos mértéket.
A Hídépítő Zrt. megoldja, hogy az általa épített Fővám téri megálló időben fogadni tudja az alagútépítő pajzsot - mondta lapunknak Orosz Károly, a társaság logisztikai igazgatója, aki elismerte, hogy késéssel kezdték a munkálatokat. Most viszont nem állnak rosszul az állomás vasbeton dobozának építésével, sőt a kivitelezés átfutási ideje rövidebb lesz a tervezettnél. Az állomáshoz kapcsolódó peronalagút is időben elkészül, a cég keresi az eredeti tervekhez képest nagyobb biztonságot jelentő műszaki megoldást. Orosz elmondta, hogy a Hídépítő lényegében problémamentesen befejezte a Gellért téri állomás szerkezetének építését, s a kelenföldi állomás építése is ütemterv szerint halad. A beruházás során felmerült többletköltségekről a Hídépítő jelenleg egyeztet a megrendelővel.
A Swietelsky-Obayashi páros a 4-es metró három állomását építi. Friedrich Gyula, a Swietelsky metróberuházásért felelős fő-építésvezetője szerint tartják a határidőket, s eddig pluszköltségeik sem merültek fel. A Bocskai úti állomás szerkezetének építése egyébként már 85 százalékos készültségű, az osztrák és japán cégnek itt már csak az állomáshoz kapcsolódó kivezető, kijárati műtárgyat kell megépíteniük. A Kálvin téri megálló építéséhez a tervezettnél később tudtak hozzálátni, mert késve kapták meg a munkaterületet, így itt most jelenleg körülbelül 20 százalékos készültségű a szerkezet építése. (Úgy tudjuk, az is hátráltatta a terület átadását, hogy a jelenlegi állomáson lévő egyik üzlet nem akart kiköltözni az építkezés idejére.) A Bocskai útihoz hasonlóan itt is az úgynevezett milánói módszerrel dolgoznak: úgy zárják be az állomás födémszerkezetét, hogy azokon nyílásokat hagynak, s ezeken történik a további földmunka, betonozás, vagyis mindent zártan végeznek. Friedrich azt is elmondta, hogy ezen a helyszínen az egyik legérdekesebb feladat a Kálvin téri református templom megerősítése volt, ami három hónapot vett igénybe, s amelyet sikeresen megoldottak. A harmadik helyen, a Rákóczi téren is folyik a munka, s itt környezetvédelmi okokból (pontosabban 3-4 platánfa miatt) bányászati módszert alkalmaznak, jelenleg körülbelül 40 százalékos a szerkezetépítés készültsége.
