BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Még egy outlet indul

2008. április 8. kedd, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Május 17-én egy újabb magyarországi outlet nyílik, ezúttal Budapest vonzáskörzetén kívül. Az M3 Outlet Centert Polgárban, az M3-as autópálya mellett építették fel, a beruházó a magyar magánszemélyek tulajdonában levő M3 City Center Kft.-t volt, a kivitelező pedig a Strabag. A beruházás első fázisa 4 milliárd forintba került. Első körben 13 ezer négyzetméter alapterületű központ épült, amelyet a nyitás pillanatában legalább 65 százalékban szeretnének megtölteni bérlőkkel. Amint igény mutatkozik, kezdődik a második fázis, amely a jelenlegi elképzelések szerint ugyancsak 13 ezer négyzetméter alapterületű lesz és 2009 második felében készülne el. A beruházó számításai szerint az új komplexum vonzáskörzetébe tartozik a kelet-magyarországi régió mellett Románia, Ukrajna és Szlovákia is. A koncepció a hagyományos outlet-technikát követi: a cél az, hogy alacsony bérleti díjért olyan ruházati cégeket csábítsanak a komplexumba, amelyek magyar és regionális jelenléte erős. Az M3 Outlet bérleti díjai nagyjából 20 százalékkal alacsonyabbak a Budapest-közeli Premier Outlet Center tarifáinál (ez nagyjából 20 eurós négyzetméterenkénti díjat jelent). A bérlőket a komplexumba (mint a Premierbe is) a GVA Robertson szervezi.

Hőnyi Gyula
Hőnyi Gyula

Ez is érdekelhet