Debrecen önkormányzata az uniós támogatás elnyerése érdekében pár hete benyújtotta a 2-es villamosvonal kiépítésére és a járművek beszerzésére vonatkozó pályázatát a Közlekedésfejlesztési Integrált Közreműködő Szervezethez (KIKSZ) - tudtuk meg a város illetékesétől. A beruházás összértéke 17,537 milliárd forint, ehhez az önkormányzat 10,1 százalék saját forrást biztosít. A meglevő villamospálya egy részének rekonstrukciója mellett 7,8 kilométer hosszan épülne új pálya, ennek terveztetése 2005-ben elkezdődött; most a kivitelezési terveken dolgoznak, a szükséges építési engedélyeket már megszerezték. (A 2-es villamos egy szakaszon a jelenlegi 1-es pályáján halad majd, aztán pedig új pályán közlekednek a járművek.) A várhatóan idén júniusban megszülető kormánydöntés alapján írják alá júliusban azt a szerződést, melyben a támogatási arányt és a műszaki tartalmat véglegesítik, ez után jut el a projekt támogatási kérelme Brüsszelbe. Ezt követi a remények szerinti uniós jóváhagyás októberben, aztán következhet a kivitelezésre és a tizennyolc villamos beszerzésére vonatkozó uniós közbeszerzési pályázat.
Szegeden is folyik a villamoshálózati beruházás előkészítése, a város múlt pénteken adta be pályázatát a KIKSZ-hez - mondta lapunknak Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester, aki azért is bízik a támogatás sima megszerzésében, mert a projekt már átesett a kormány és Brüsszel "előminősítésén". A műszaki tervek és az engedélyek nagy része készen van - tette hozzá az alpolgármester. A város komplex beruházást szeretne megvalósítani, amely magában foglal egy villamospálya-rekonstrukciót, illetve szárnyvonalépítést, valamint a trolihálózat bővítését, forgalomtechnikai és egyéb háttérberuházásokat, beleértve kerékpártárolók építését. Összesen kilenc új villamost és tíz új trolibuszt akarnak beszerezni, s miután Szegeden már korábban jelentős járműparkfejlesztést hajtottak végre, ezek kielégítik az új igényeket. A beruházás teljes költsége 29 milliárd forint, amiből az önkormányzat 4 milliárdot áll - mondta Nagy Sándor. A komplex beruházás két nagy csomópont átépítését is feltételezi, az egyikhez, az Anna-kútihoz már az idén hozzálátnak; a szükséges összeget elkülönítették a város költségvetésében. A másikat, a Rókus körúti csomópontot jövő nyáron építik át, ehhez kapcsolódik majd az új villamospálya-szakasz. A városvezetés tervei szerint a teljes beruházás 2011-re fejeződne be.
Miskolcon is körülbelül ekkorra érhet véget az a fejlesztés, amelynek kezdetét 2009 első negyedévére teszik. A tervezett pályaépítés befejezése 2010 végére várható, a járművek beszerzése 2011-re - tájékoztatta lapunkat Fleskó Gábor, a projekt igazgatója a Miskolc Városi Közlekedési Zrt.-től. Az uniós támogatásra szóló pályázatot a május 20-i határidőig nyújtják be a KIKSZ-hez. A beruházás teljes értéke megközelíti a 38 milliárd forintot, ebből mintegy 4 milliárdot fizet a város. A fejlesztés részeként 10,3 kilométer villamospályát újítanának fel, a jelenlegi diósgyőri végállomástól pedig egy 1,5 kilométeres pályaszakaszt építenének a Bükk felé. Itt egy intermodális végállomást alakítanának ki, ahol villamos, autóbusz és erdei kisvasút találkozna. A beruházás része lenne a felsővezeték rekonstrukciója, a biztosítóberendezések telepítése, megállók kialakítása. A járművek javítóbázisát alkalmassá teszik új villamosok karbantartására, ugyanis 31 új, alacsony padlós villamost is be kívánnak szerezni.
