A Malév Zrt. vezetése és a légitársaság öt reprezentatív szakszervezete megállapodott az új kollektív szerződésről, amely június 1-jén lép hatályba. Az új kollektív szerződés piackonform, rugalmas foglalkoztatást biztosító szabályrendszer. Az új szerződés révén elérhető megtakarítások becsült értéke éves szinten bruttó 1,5 milliárd forint. A cafeteria-rendszer keretében ebből a vállalat 500 millió forintot juttat vissza a munkavállalóknak, vagyis az éves nettó megtakarítás mintegy egymilliárd forint. A vezetés a szakszervezeteknek írásban is megerősítette szándékát, hogy amennyiben a Malév üzleti eredménye pozitívba fordul, kész többletjuttatásokat biztosítani a dolgozóknak. "Ésszerű kompromisszum született a felek között, ami a társaság mostani helyzetében és a jelenlegi piaci körülmények között a cég stabil működtetését és a fejlődés lehetőségét biztosítja" - jegyezte meg Leonov Péter vezérigazgató.
