Miután a szaktárca befogadta, hamarosan zöld utat kaphat a térség 313 településének több mint 426 ezer lakosát érintő Mecsek-Dráva hulladékgazdálkodási program - tudta meg lapunk. A csaknem 30 milliárd forint értékű, 2010-ig megvalósuló beruházás gesztora a pécsi Biokom Kft. lesz. A dél-dunántúli régió három megyéjében megvalósuló komplex hulladékgazdálkodási beruházás költsége nettó 18,7 milliárd forint, a jelenlegi lerakók felszámolása - ugyancsak nettó áron - 7,2 milliárd forintba kerül. A régióban mintegy 90 elavult hulladéklerakót számolnak fel és rekultiválnak. Több helyütt, például Szentlőrincen és Kökényben viszont - barnamezős beruházással - modern hulladékkezelő központokat építenek.
Kiss Tibor, a Biokom Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: olyan rendszert alakítanak ki, amely megfelel majd a legszigorúbb uniós előírásoknak is. A beérkező hulladékot a lerakókban szétválogatják, majd feldolgozzák, illetve különböző formában hasznosítják. Megállapodás született már arról is, hogy az energetikai célú hasznosítás a Duna-Dráva Cementgyár beremendi gyárában történik, a hulladék egy részének égetésével készítik majd a cementet. A lakosságot közvetlenül érintő változás, hogy például Pécsett a beruházás befejezését követően teljes körűvé válik a szelektív hulladékgyűjtés. Kiss hozzátette: miután a program keretében csak a legszükségesebb beruházásokat valósítják meg, a szolgáltatási díjak - főként a nagyvárosokban - jelentős mértékben nem emelkednek, árváltozásra elsősorban a vidéki településeken kell számítani. Az építkezésre közbeszerzési pályázatot írnak ki.
