Jelentős fejlesztés vár a pozsonyi repülőtérre. A legfrissebb adatok szerint a pozsonyi légikikötő tavalyi utasforgalma túllépte a kétmilliót. Bár a jelenlegi terminál évente 2,6 millió utas fogadására képes, szakértők szerint ezt a számot is hamarosan túllépik. Az elképzelések szerint az új terminál építésével az éves utasszámot 2010-re akár 3,5 millióra is feltornászhatnák. Az új fogadó- és indítóépület a tervek szerint 2010-re lesz kész. Az új terminál elkészülte után lebontják a jelenlegit, amely már több mint 30 éves. A helyén egy újabb terminál felépítését tervezik. Ha ez is elkészül, a szlovák főváros légikikötője évente akár ötmillió utast is képes lesz fogadni. Ez utóbbi beruházással együtt 2012-ig összesen csaknem ötmilliárd koronás, azaz csaknem negyvenmilliárd forintos kiadásra számítanak. A repülőtér az új terminál építéséhez kétmilliárd koronát képes saját forrásokból biztosítani, 2,1 milliárd koronát vár az államtól, további 800 milliót pedig hitelből állna - számolt be az Inforádió.
