BUX 143278.78 -0,42 %
OTP 45770 -0,72 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Mindenki talpon maradt Debrecenben

2008. március 24. hétfő, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Lapunk információja szerint az összes pályázó továbbjutott a Debreceni Repülőtér ingatlanainak értékesítésére vagy hasznosítására, valamint az Airport Debrecen Kft. százszázalékos üzletrészének értékesítésére kiírt pályázat második fordulójába. A város tavaly ősszel írta ki a nyilvános, kétfordulós pályázatot, az eredetileg 2007. november 30-án lejárt, majd 2008. február 29-éig meghosszabbított első fordulóba összesen öt pályázat érkezett. (Arról már korábban beszámoltunk, hogy az első körben két pályázó, a meghosszabbított fordulóban pedig három cég jelezte részvételi szándékát - Napi, 2008. március 4.) Az önkormányzat - a hiánypótlások beérkezését és a pályázatok értékelését követően - négy pályázót hív meg a második fordulóba: a Népszabadság értesülése szerint az angol érdekeltségű Crossroads Capital (Hungary) Kft.-t, az ugyancsak angol Omniport Holdings Ltd-t, a Kaupthing Singer & Friedlander Group Ltd-TAV Airports Holdig konzorciumot és a debreceni Xanga Holding Kft.-t. (A török TAV érdeklődött a Ferihegyi repteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. privatizációja iránt is, de végül nem indult.) Úgy tudjuk, a négyeknek szóló meghívó ellenére senki sem marad ki a tendereztetés folyamatából, hiszen az ötödik pályázatot önállóan az a Kaupthing Singer & Friedlander Group Ltd adta be, amelyik az egyik konzorciumnak is tagja. A céget vélhetőn azért nem hívták meg önállóan, mert hiánypótlását nem adta be. A második forduló május 9-én zárul.
A debreceni reptér egyébként már megfelel a schengeni elvárásoknak, 2006-ban ugyanis a 3500 négyzetméteres új terminált ennek figyelembevételével alakították ki, vagyis külön folyosó és külön váróterem áll a schengeni és a nem schengeni utasok rendelkezésére - mondta lapunknak Zámbori Péter, a tulajdonos Debreceni Vagyonkezelő Zrt. marketing- és kommunikációs igazgatója. A 2006-os műszaki átadás óta ezt a rendszert használják, vagyis a debreceni reptéren nem várható semmilyen változás a napokban. Azt nehéz lenne megmondani, hogy a közel 900 milliós beruházási összegből (amelyből százmilliót állt az állam) mennyit vitt el a schengeni felkészülés, amelynek keretében új biztonsági, kamera- és poggyászátvizsgáló rendszert is kialakítottak - tette hozzá az igazgató.
Tavaly 45 ezer utas fordult meg a reptéren, körülbelül 41 ezren charterjáratokon, négyezer üzleti utas érkezett kis géppel Debrecenbe. Az utasok 80 százaléka volt schengeni (görög szigetek, Mallorca, Drezda, Lipcse), az övezeten kívüli utasok jellemzően Tunéziát, Törökországot, Egyiptomot célozták meg. Az igazgató szerint évi 50-55 ezer főnél telítődik a debreceni reptéren a charterforgalom, így a menetrend szerinti utasforgalom és a cargo jelenthet kitörési pontokat. Németországi és oroszországi partnerekkel is tárgyalnak a menetrend szerinti közlekedés beindításáról. Nemrég egy Debrecen gyógyturizmusa iránt érdeklődő orosz delegáció érkezett az Ural közelében lévő Cseljabinszk megyéből; a repülőtér vezetése szeretné, ha charter- vagy heti egy-két alkalommal közlekedő menetrend szerinti járatokat indítanának légitársaságok az oroszországi megye és a cívis város között.

Diószegi József
Diószegi József

Ez is érdekelhet