Egyetlen ajánlat érkezett arra a pályázatra, amelyet az önkormányzat írt ki az immár két évtizede üresen álló pécsi magasház értékesítésére - értesült lapunk. A Wallis-csoporthoz tartozó budapesti székhelyű WPR Furmint Ingatlanfejlesztő, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. bruttó 540 millió forintot ajánlott a 410 millió forintos irányáron a közelmúltban meghirdetett ingatlanért (Napi, 2008. január 31.). A házat lebontanák, s helyére egy ugyancsak 80 méter magas, 21 emeletes, többfunkciós létesítmény kerülne, az irodák mellett szállodát, éttermet, luxuslakásokat és mélygarázst is kialakítanának benne. A Dunántúli Napló úgy tudja, a WPR feltételekhez köti a 25 emeletes, a Dunántúl legmagasabb lakóépületeként nyilvántartott ingatlan megvásárlását: csak akkor köt szerződést a tulajdonos helyhatósággal, ha legalább 10 ezer négyzetméternyi területet előre bérbe tud adni, illetve ha a város felmondja a magasházra vonatkozó szerződéseket (ezek főleg a ház tetején levő távközlési eszközöket érintik). Bár pontos kalkuláció még nincs, szakértők szerint a bontással és a mélygarázs építésével együtt a beruházás értéke meghaladná a 8 milliárd forintot. A városházán azt ígérik, 30 napon belül végleges döntést hoznak az ügyben. A helyhatóság nemcsak azért írt ki pályázatot az épületre, mert hosszú évek óta nem tud mit kezdeni vele, hanem mert az Európa Kulturális Fővárosa program megvalósításához forrásokra van szüksége.
