Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
- Áprilisi konferenciájukon arra a kérdésre próbálnak válaszokat találni, hogy lehet-e Közép-Európa a kontinens acélpiaci központja. Melyek azok az adottságok a régióban, amelyek alapján nem tűnik vakmerőnek egy ilyen állítás?
- Erre a kérdésre előadóinktól várjuk majd a választ, de úgy gondoljuk, hogy az európai régiók közül Közép-Európának e téren is komoly növekedési lehetőségei vannak. A régió fejlődése ugyanis új lehetőségeket nyit meg az acélipar előtt. Arra számítunk, hogy az acélfelhasználás szempontjából Európa egyik központja Közép-Európa lesz.
- Melyek azok a feltételek, amelyek szükségesek az előkelő pozíció megszerzéséhez?
- Arra számítunk, hogy az a piaci terjeszkedés, ami az acélipar szereplőinek közép-európai térhódításához és a nagy világcégek megjelenéséhez - ami nemcsak a viszonylag olcsó, hanem a szakképzett munkaerőnek is szólt - vezetett, a későbbiekben folytatódik Oroszország, Ukrajna felé. Ezen országoknak azonban az infrastruktúra, az életszínvonal javítása terén a közép-európai régióhoz képest is több behoznivalójuk van. Ez további növekedést fog generálni a mi régiónkban. Mindezek mellett az előkelő pozíció megszerzéséhez az kell, hogy régiónk országai maguk mutassanak fel olyan GDP- és életszínvonal-növekedést, amely az acélipari termékek felhasználását - az építő-, az autó- és gépiparban, illetve a háztartási gépek gyártásában - a jelenleginél jóval magasabb szintre emelhetik.
- Az ázsiai acélipar nem húzhatja keresztül a régiós terveiket?
- Ázsiának megvannak a maga fejlődési potenciáljai. Kína óriási népességének életszínvonala még messze elmarad a közép-európai szinttől. Ott tehát jelentős fejlődési lehetőség van, amelynek az első jelei már láthatóak: napjainkban a kínai acélgyártók sem kínálják már olyan alacsony árszinten a termékeiket, mint korábban. Az ázsiai országban rendkívüli mértékben megnőtt a kereslet az acéltermékek iránt, egyre több feldolgozó iparág jelenik meg. Új fejlődési szakaszba lépnek, egy olyanba, amelyben a feldolgozóipar leköti az ország - állandóan növekvő - acélgyártó kapacitását. Mindezek mellett Kína európai exportja az utóbbi hónapokban - éppen a növekvő belföldi igények miatt - kiszáradni látszik, áraik jóval magasabbak, mint egykor, termékeik ezért sem olyan vonzóak az európai piacokon. Ma már tehát a kínaiak nem jelentenek komoly veszélyt az európai gyártóknak, akik egyébként szintén emelik áraikat.
- A magyar gazdaság jelenlegi állapota mennyiben teszi lehetővé szándékuk megvalósulását?
- A konferenciát ugyan Budapesten rendezzük, de valószínűleg nem mi leszünk a húzóerő - legalábbis a mostani gazdasági környezetben. Az acélfelhasználó ágazatok - vagyis az építőipar, a gépgyártás, az acélszerkezet-gyártás, a csőfeldolgozás - alapján nem mi vagyunk az éllovasok. De azt gondoljuk, hogy amennyiben Magyarországon jelentős infrastrukturális beruházások valósulnak meg (fellendülés következik be például a lakáspiacon), akkor az jelentős mértékben hozzájárulhat ahhoz, hogy - ha nem is olyan mértékben, mint Csehország vagy Szlovákia - mi is lépést tudjunk tartani a fejlődéssel.
Az acélkereskedelem szempontjából fontos az autógyártás is. Szlovákiában - egy főre vetítve - ma több autót gyártanak, mint bárhol a világon. Az elmúlt időszakban a térségbe olyan autógyárak települtek be, amelyek 2010-re csaknem hárommillió autót gyártanak majd, s ez is jelentősen növeli az acélfelhasználást. Mellettük ezen autógyártók Nyugat-Európából áttelepült beszállítói is alapanyagigényt támasztanak, új termelési és kereskedelmi kultúrával gazdagítva térségünket. Ebben az összehasonlításban a magyar autógyártás a jelenlegi 220-300 ezres és az Audi 70 ezres gyártási darabszámával nem igazán meghatározó.
A régióban tehát Szlovákia és Csehország lesz a húzóerő: ezen országok egy főre eső acélfogyasztása 2010-re megközelíti az Európai Unió 15 régi tagországának jelenlegi egy főre eső éves fogyasztását.
- És mit mutatnak a hazai acélfelhasználási adatok?
- Magyarország az egy főre eső 224-250 kilogrammos acélfogyasztásával pillanatnyilag az unió középmezőnyében helyezkedik el. Néhány évvel ezelőtt ez a mennyiség 200 kilogramm körül volt, tehát kétségtelenül van fejlődés. Reméljük, hogy ez a mostani szint is növekszik. Magyarország egyébként ma 6 százalékkal részesedik a 25 uniós tagállam összfogyasztásából, a gyártás terén pedig 1 százalék körül vagyunk.
- Köszönhetően a Dunaferrt megvásárló Donbass Ipari Szövetségnek is...
- Igen, hisz már nincs sok termelő vállalat Magyarországon, a Dunaferrnél pedig komoly fejlesztések történnek. Elsősorban termékeik minőségét javítják, növelik azok hozzáadott értékét. A magyarországi acélpiacról elmondható, hogy az import a korábbi 30 százalékos szintről 2006-ra már 70 százalékra nőtt, amihez a hazai termékszerkezet egyes hiányosságai mellett nyilvánvalóan az EU-csatlakozásunk következtében kibővült beszerzési lehetőségek is hozzájárultak. Azt gondolom, hogy az elkövetkező években - a fejlesztések hatására - talán lesz némi javulás a hazai termékek javára. Ez vállalati stratégia kérdése is, egy gyártót ugyanis elsősorban az érdekel, hogy hol tud nagyobb profitot realizálni: a hazai avagy a külpiacokon. Nyilvánvaló, mindenki arra törekszik, hogy oda szállítson, ahol a legnagyobb nyereséget tudja realizálni.
- A magyarországi magas inflációs környezetet hogyan tudja kezelni az iparág?
- Az iparág számára nem kedvező ez az inflációs szint, de pillanatnyilag az acélgyártót és a -kereskedőt egyaránt az izgatja, hogy miként alakulnak a nyersanyagárak a világpiacon. Az foglalkoztatja őket, hogy mennyiben tudják kielégíteni a vasérckitermelés, a kokszgyártás, a kohászati ipar igényeit, miként alakulnak az energiaárak, milyen hatással lesznek ezek az acélárakra, hogyan alakul a kereslet és a kínálat, meddig hajlandók a felhasználók elfogadni a magas acélárakat. A legnagyobb félelem akörül forog, hogy létrejön-e az a vasércpiaci koncentráció, aminek következtében a világ vasérckitermelése és -kereskedelme két nagy óriáscég kezébe kerülhet. Az Európai Unió - az Eurofer, az Európai Acélgyártók Szövetségének támogatásával - éppen most vizsgálja, hogy milyen lépéseket lehet tenni annak érdekében, hogy megakadályozzák a BHP Billiton felvásárlási szándékát a Rio Tinto bányatársaságra. A másik kérdés pedig az - ami már a kereskedőket is foglalkoztatja -, hogy mit hoznak a világpiacon a nagy, például Kínában, Indiában, Észak-Amerikában is zajló, 2010-re befejeződő acélipari fejlesztések. Ennek eredményeként ugyanis a világ acélgyártása másfél milliárd tonna fölé nő a jelenlegi 1,2 milliárdról. Elképzelhető tehát, hogy erre az időszakra túltermelés lesz a világpiacon.
