Új tulajdonosa van az egyik legnagyobb hazai Audi-beszállítónak, a győri székhelyű TIPA Vezérléstechnikai Kft.-nek - tudta meg a Napi. Az idén több mint 45 százalékos árbevétel-növekedéssel számoló, eddig a KME Kombiniert Montage Einrictungen GmbH tulajdonában lévő társaságot a közelmúltban az elektronikai egyedi gépek tervezésével és gyártásával foglalkozó osztrák RICMAR-csoport vásárolta meg. A RICMAR a jövőben tovább kíván terjeszkedni Magyarországon, illetve a kelet-közép-európai térségben. A tulajdonosváltást követően a korábban elsősorban autóipari célgépek vezérléstechnikájával, illetve gyártósorok előállításával foglalkozó TIPA az egyedi gépgyártásba is bekapcsolódik. A Napi információi szerint a tranzakcióban része van annak is, hogy az Audi győri gyárának termékpalettája folyamatosan bővül. Nem véletlen, hogy a TIPA idei árbevételi tervében már 1,6 millió euró szerepel. Székely László, a társaság ügyvezető igazgatója a Győri Nemzetközi Ipari Park Kft. gondozásában megjelenő Park Pressnek elmondta: miután az új tulajdonostól jelentős volumenű további megrendeléseket kapnak, idén további fejlesztés, sőt létszámbővítés is várható. Elsősorban jól képzett gépészeket és műszerészeket vesznek fel. A korábban SHK Vezérléstechnika Kft. néven működő, jelenlegi nevét 1998-ban felvevő TIPA nemcsak az Audi Motor Hungaria Kft.-vel, hanem az Audi ingolstadti gyárával, illetve az azt kiszolgáló cégekkel is beszállítói kapcsolatban áll.
