Három pályázat érkezett a február 29-i beadási határidőig a debreceni repülőtér ingatlanainak és a repülőteret üzemeltető Airport-Debrecen Kft. 100 százalékos üzletrészének hasznosítására kiírt pályázatra - tájékoztatta lapunkat Racsmány Gyula, a debreceni polgármesteri hivatal vagyonkezelési osztályának vezetője, akitől emellett csak azt tudtuk meg, hogy a pályázatok feldolgozása folyamatban van, az első forduló eredményéről a bírálóbizottság javaslata alapján a debreceni önkormányzat közgyűlése dönt.
Hiába hosszabbította meg tehát a város önkormányzata a pályázatot az elmúlt év végén abban a reményben, hogy egy újabb körben többen jelentkeznek majd a reptérre, lényegi változás nem történt. Az előző tenderre a Napi információi szerint két nagy-britanniai bejegyzésű, repülőtér-fejlesztési referenciákkal rendelkező társaság nyújtott be érvényes ajánlatot, jóllehet a város vezetése eredetileg ennél több pályázóra számított, mivel korábban kilencen érdeklődtek a privatizáció iránt s vásárolták meg a pályázati dokumentációt. Végül hárman maradtak, s közülük kettő nyújtott be érvényes ajánlatot. Az érdeklődők egy része jelezte a város vezetésének, hogy rövid volt a pályázat elkészítésére fordítható idő, ezért az önkormányzat a korábban tervezett tavaly év végi időpontban nem hirdetett eredményt, hanem érdemi elbírálás nélkül február végéig meghosszabbította a benyújtási határidőt. A két pályázó ajánlata tehát tovább él, amihez várták az újabb ajánlatokat. A tervek szerint az első forduló eredményhirdetése március 31-én lesz, az ajánlati kötöttség időtartama pedig 2008. június 30-ára módosul. A légikikötő 384 hektáron terül el, ebből 200 hektár a repülőtéri tevékenységhez szükséges terület.
