A Nemzeti Hírközlési Hatósághoz (NHH) érkező panaszok zöme azokra a szerződésekre vonatkozik, amelyeket telefonbeszélgetés során köt meg az ügyfél valamely távközlési szolgáltatóval. Két cég (Invitel, Tele2) ügynökei például sokszor nem adnak megfelelő tájékoztatást arról, mi is van az általuk ajánlott szerződésekben. Ezen "hangszerződések" jellemzője, hogy már akkor hatályba lép, amikor az ügyfél kimondja a telefonba az igent, a lemondást viszont megnehezíti, hogy a rendelkezésre álló 8 nap alatt sokszor a szerződés sem érkezik meg. Ezért Takács Péter, a hírközlési jogok képviselője azt ajánlja, hogy a potenciális ügyfelek telefonbeszélgetéskor kérjék az ajánlat előzetes kiküldését. A cégekkel kapcsolatos elvárás, hogy a hűségnyilatkozatokban pontosabb tájékoztatást adjanak a feltételekről, például arról is, hogyan állhat el az ügyfél a szerződéstől, valamint ezek ne hosszabbodjanak meg automatikusan. A mobilszolgáltatókkal kapcsolatban az NHH egyetért a panasszal, hogy sokszor nem tudják a szolgáltatók a garantált átviteli sebességet produkálni. Takács szerint sokakat ér meglepetés, hogy miközben sikerült elérni a roamingdíjak csökkentését, az adatroaming-tarifák továbbra is nagyon magasak.
