A Budapesti Közlekedési (BKV) Zrt.-nél 2008. január 1-jétől a járművezetők esetében az üzemóra bérszorzót az OÉT-ajánlás felső szintjére tekintettel 7,5 százalékkal megemelte a munkáltató, a nem járművezetői körben pedig 2008. január 1-jétől a szeptemberi béremelés után további - fejenként és havonta - 7100 forintos törzsbérfejlesztés történt, amelyet későbbi egyeztetéseket követően egy második fázisban a munkáltató 7,5 százalékra egészít ki. A korábbi években nem volt jelentős változás a foglalkoztatottak számában. A cégnél teljes munkaidőben dolgozók száma 989-cel csökkent 2006 vége óta, tavaly év végén 11 867 dolgozót tartottak nyilván.
A MÁV Zrt. menedzsmentje a VDSZSZ kivételével valamennyi szakaszervezettel még 2007. december 29-én aláírta a 2008-ra vonatkozó foglalkoztatáspolitikai és bérmegállapodást. E szerint az alapbérek átlagosan 6,9 százalékkal emelkednek. Vagyis az OÉT-ajánlás középértéke fölötti összegben állapodott meg a menedzsment a szakszervezetekkel (az ötből néggyel). A VDSZSZ ezt szeretné még megfejelni 10 százalékkal. A MÁV Zrt.-nél a munkavállalók által választható béren kívüli juttatások összege éves szinten 250 ezer forintra nő. A heti munkaidő a korábbi megállapodásoktól eltérően nem csökkent 38 óra alá, így a foglalkoztatási feltételek nem változtak a társaságnál. Mintegy 30 ezer vasutas munkavállalóra vonatkozott a 2007. december 29-én aláírt megállapodás; ez a létszám még magában foglalta az időközben kiszervezett Trakció és a Gépészet munkavállalóit is. A MÁV létszáma csökkent az elmúlt években, 2004-ben ugyanis még 45 ezer körüli volt a foglalkoztatottak száma.
A mintegy hétezer főt foglalkoztató MÁV-Start Zrt.-nél nem született megállapodás, ezért a cégvezetés az egyoldalú átmeneti munkáltatói intézkedés bevezetése mellett döntött, amely szerint a vonatkísérő munkakörökben 2,9 százalék, valamennyi más munkakörben pedig 3,4 százalék béremelésben részesülnek. A béren kívüli juttatás mértékét évi 210 ezer forintról 250 ezerre emeli a munkáltató.
