T-Mobile
A T-Mobile már ma is, a jövőben pedig még inkább képernyő-vállalatként definiálja önmagát, a telefon, a pc-laptop és a hagyományos tévé köré csoportosítja szolgáltatását, és 2008-as fejlesztései is ezt szolgálják - mondta Fülöp Gábor, a T-Mobile termékmenedzsment-osztályának vezetője. A társaság szélessávú szolgáltatása ma már a lakosság 53 százaléka számára elérhető, vezető pozíciójukat a későbbiekben is meg akarják tartani, lefedettségüket ezért tovább növelik. A hagyományos televízió képernyőjét is megcélozta a cégcsoport, amelynek iptv szolgáltatásán is komoly fejlesztéseket végeznek. Mindezeken túl az is célja a szolgáltatónak, hogy a most kísérleti fázisban lévő DVB-H alapú mobiltelevíziós szolgáltatás - ha az összes, főként jogszabályi feltételek meglesznek - a kereskedelmi forgalomban is megjelenjen.
Pannon
A cég 2008-2009 folyamán mintegy 20 milliárd forintot szán a mobil-szélessávval kapcsolatos szolgáltatások fejlesztésére - tudtuk meg Ove Fredheimtől, a Pannon vezérigazgatójától. Mobil- szélessávú hálózatukat már a magyar lakosság 99 százaléka érheti el. Az Ericsson Magyarországgal együttműködésben megkezdték egy, a 900 MHz-en 3G (UMTS) szolgáltatásokra is alkalmas mobiltelefon-rendszer gyakorlati tesztelését. Ezzel a lépéssel megoldhatóvá válhat, hogy Magyarországon igen vonzó áron, mindenki számára elérhető legyen a legnagyobb sebességű mobilinternet. A 900 MHz üzemletetése gazdaságosabb, a nagyobb hatótávolsága miatt a ritkábban lakott településeken is valós alternatívát nyújt. Céljuk, hogy a tesztek és megfelelő szabályozás életbe lépése után minél hamarabb elérhetővé tegyék a lakosság számára az új technikát.
Vodafone Magyarország
A Vodafone stratégiai fontosságú területnek tekinti a vezeték nélküli internetet, ugyanis meggyőződésük, hogy néhány éven belül hasonlóan fogja kiváltani a vezetékes (kábel, DSL) internetet, mint ahogyan az a hangszolgáltatások terén történt - mondta Németh Péter, a Vodafone Magyarország marketingigazgatója. Ennek megfelelően többmilliárdos beruházással bővítik a hálózatukat az idén is, valamint a meglévőt is egyre gyorsabb sebességre váltják, a le- és feltöltési sebességet illetően egyaránt. Az ország egyre nagyobb területén érhető már el az úgynevezett HSUPA (High-Speed Uplink Packet Access) hálózat. Termékfejlesztés szempontjából továbbra is meghatározó iránynak tekintik, hogy normál használat mellett korlátlan adatforgalmú internet-előfizetést biztosítsanak az ügyfeleiknek, rejtett költségek nélkül. Németh szerint hazánkban egyedül a Vodafone kínál ilyen konstrukciót.
