Újra kiírják a Fradi-pálya értékesítési pályázatát - határozott tegnap a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács (NVT). Az új, január 25-én megjelenő értékesítési eljárás zártkörű lesz, az ajánlatoknak február 13-áig kell beérkezniük, és már február végén kiderülhet, hogy ki a nyertes. A meghívottak köre a Fradi-pályára korábban kiírt értékesítési pályázatok meghívottaira és a nyilvános pályázatok résztvevőire terjed ki. A korábbi pályázathoz hasonlóan most is elvárják a nyertestől a meglévő stadion két éven belüli, áfa nélkül legalább 1,2 milliárd forint értékű felújítását. Az FTC Zrt. részvénycsomagjáért legalább 800 millió forintot kell fizetnie a befutónak, az FTC létesítményhasználati jogának megváltásáért pedig - áfa nélkül - legalább 1,5 milliárdot vár el a kiíró, s mindezeken túl a pályázónak vállalnia kell, hogy a klub számára 25 éves határozott időtartamra biztosítja a stadion használatát. Újdonságként szerepel, hogy a pályázónak sportszakmai koncepciót kell benyújtania a pályázat részeként, a végleges szerződésben pedig egyértelmű garanciát kell vállalnia arra, hogy a szakosztályok részére 25 évig használati lehetőséget biztosít a létesítményekben. Az NVT szerint olyan eljárás indul el, amelynek sikeressége esetén egyaránt megvalósulhat az FTC pénzügyi konszolidációja, a stadion felújítása, az állami kintlévőség felszámolása és az állam tulajdonában lévő ingatlan értékesítése is.
