A három országos sugárzású földi televíziócsatorna fokozatosan veszít népszerűségéből. Míg az ezredfordulón az m1, a TV2 és az RTL Klub 80 százalék fölötti közönségarányt ért el a 18-49 éves korosztály körében főműsoridőben, addig ez ma már csak 70 százalék körül alakul - mondta Németh Marika, az RTL Klub kutatási igazgatója az AGB Nielsen adatai alapján. Ez azonban nem változtatott a három csatorna pozícióján, vagyis az RTL Klub továbbra is őrzi piacvezető szerepét, a második helyen a TV2, míg a harmadikon az m1 áll.
Németh szerint a tendencia nem magyar jelenség, Európa-szerte hasonló helyzetben vannak a nagy televíziók, vagyis visszaszorulnak a nagy országos tévék, és teret nyernek a kisebb adók. E folyamathoz az is hozzájárult, hogy egyre több magyar nyelvű csatornával kell versenyezniük. Amikor ugyanis 1997-ben a két kereskedelmi csatorna elindult, 17 adó volt a piacon, míg ma 54 harcol a nézőkért, és már további 23 jelezte indulási szándékát. A verseny ellenére az RTL Klub 2007-ben kissé növelni is tudta közönségarányát. Ez részben egyes új műsorainak volt köszönhető, amelyek közül kiemelkedik a Pókerarc kvízshow, valamint a Csillag születik vetélkedő. Németh szerint a két piacvezető versenyében az RTL Klubnak kedvezett, hogy a TV2 veszített az erősségének számító területen, a vidéki lakosság körében.
