A Hídépítő Zrt. vezérigazgató-helyetteseként folytatja Devecz Miklós, aki lapunknak elmondta: ezt megelőzően is kihívásokkal teli cégeknél fordult meg, s azt gondolja, hogy a Hídépítőnek is meg kell újulnia, s ő ezt a folyamatot szeretné levezényelni - ezért vállalkozott a pozícióra. Devecz alapvégzettségét tekintve villamosmérnök, Lengyelországban, a wroclavi műszaki egyetemen diplomázott távközlési szakon 1983-ban. A MOM zalaegerszegi gyárában kezdte pályáját technológusként, később művezető és üzemvezető volt. 1985 májusától a Verteszhez szegődött azzal a céllal, hogy külföldön dolgozhasson. Tíz év alatt bejárta a fél világot, megfordult Líbiában, Indiában, Nigériában, több európai és ázsiai országban, ahol ipari szaktanácsadó cégeknél különböző acélművekben műszaki igazgatóként vagy a regnáló igazgató mellett tanácsadóként dolgozott. Miután hazajött, abba a zalaegerszegi üzembe tért vissza, ahonnan elindult. Akkor ott egy 200 fős cég működött évi félmillió dolláros árbevétellel, tíz évvel később, amikor munkahelyet váltott, már 12 ezer embert foglalkoztatott a Flextronics, melynek éves magyarországi árbevétele négymilliárd euró volt. Jelenlegi beosztása előtt a MÁV kötelékében a személyszállítási üzletágat irányította.
Az utóbbi időben elsősorban a metróépítés miatt került a figyelem középpontjába a Hídépítő. A cég munkatársai a metróállomások építésén folyamatos munkarendben dolgoznak - mondta Devecz, aki szerint a beruházásoknál az elfogadott ütemtervhez képest nincs csúszás. (A Hídépítő jelenleg a 4-es metró Kelenföldi, Gellért téri és Fővám téri állomásain dolgozik.)
