BUX 139860.95 0,56 %
OTP 45860 0,75 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Először szerepel bank a jótékonykodók élén

2007. november 5. hétfő, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Magyar Adományozói Fórum (MAF) az idén második alkalommal adta át a Legkiemelkedőbb Üzleti Adományozó díjakat. Különböző kategóriákban hirdettek díjazottakat, hogy a vállalatok adományozói tevékenységének bemutatásával, elismerésével és publikálásával hozzájáruljanak az üzleti szektor társadalmi szerepvállalásának erősítéséhez. A bankszektorban elsőként a K&H vehette át a bevétel-, illetve profitarányosan a legtöbbet adakozó díját. A bankcsoport elsősorban a gyermekegészségügy, oktatás, sport és előadó-művészet területét segítette.
A bankok korábban is igyekeztek jótékonykodni, de ennek nagyságát sokan finoman szólva nem tartották arányosnak lehetőségeikhez képest. Ezen a téren azonban érzékelhetően megindult a lassú változás. Az idei év - mondták el az OTP-nél - a bank társadalmi szerepvállalását tekintve különösen jelentős, hiszen most készült el első alkalommal a társadalmi felelősségvállalási jelentés. A pénzbeli és természetbeni adományok összege 2006-ban mintegy 300 millió forintot tett ki. A hitelintézet - más szponzoráció mellett - 1994 óta a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat legfőbb támogatója.
A CIB Bank által létrehozott Társadalmi Felelősségvállalás Alapítvány 2006-ban mintegy 45 millió, idén csaknem 51 millió forintot fordított közhasznú célok támogatására, amelyek túlnyomórészt a gyermekegészségügy, a pénzügyi oktatás, a zenekultúra és képzőművészet, valamint a környezetvédelem területét fedik le. A Citibank Zrt. 2001-ben indította el a Citibank Pénzügyi Oktatási Iskolatámogatási Programját a Junior Achievement Magyarország alapítvánnyal együttműködve. A programot a Citi Alapítvány eddig összesen 680 ezer dollárral támogatta, de a hitelintézet más támogatási területen (például művészet, gyermekegészségügy) is jelen van. A Budapest Bank két legnagyobb önálló alapítványa az elmúlt 16 évben több mint 12,5 ezer pályázatot bírált el és 611 millió forint támogatást osztott szét 2420 pályázónak.
A Raiffeisen Bank eddigi támogatási gyakorlata szerint minden évben gyermeknap és karácsony alkalmával adományoz műszereket gyermek-egészségügyi intézmények részére, az ország egész területén, idén mintegy 25 millió forint értékben. A hitelintézet számos kulturális alapítványt támogat hosszú évek óta (színházi és komolyzenei társulatok, képzőművészeti alapítványok), emellett elsősorban egészségügyi adományozás révén demonstrálta társadalmi felelősségvállalását.

B. Judit Varga
B. Judit Varga

Ez is érdekelhet