A július óta felszámolási eljárás alatt álló Viadom Építőipari Zrt.-vel szemben eddig összesen 436 hitelező jelentett be csaknem 47 milliárd forintnyi követelést a felszámoló Ratis Kft.-hez - tudta meg lapunk Szondi György felszámolóbiztostól. A felszámoló október 31-ére hívta össze először a Viadom hitelezőit, ám közülük csak 130-an jelentek meg, így a törvényben szükséges egyharmados arány híján nem alakíthattak hitelezői választmányt.
Az egykori sztrádaépítő - többek közt az M7-es Balatonkeresztúr és Nagykanizsa közötti és az M0-ás keleti szektora két szakaszának építését is konzorciumtagként elnyerő - cég alvállalkozói és szállítói a felszámolási eljárás elindulásával sem remélhetik, hogy valamilyen mértékben a pénzükhöz jutnak. A Viadomnak ugyanis mindössze 5,2 milliárd forint mérleg szerinti vagyona van: 2,7 milliárdos követelésállománya és 2,5 milliárdos ingó- és ingatlanvagyona. Ezekből azonban a felszámoló szerint alig négymilliárd forint folyhat be készpénzben, amiből több mint hárommilliárd a zálogjogosult hitelező bankot illeti meg. A fennmaradó részből - ha marad belőle a köztartozások és a felszámolási költségek levonása után - juthat csak más hitelezőknek. A negyvennapos bejelentési határidőn belül a felszámoló 388 hitelezőt vett nyilvántartásba, összesen 46,5 milliárd forintnyi követeléssel. (Az összeget még néhány százmillió forinttal növelik - a folyamatosan érkező - határidőn túli igénylések, de az összes követelés még nem érte el a 47 milliárdot.) A felszámoló a követelésekből azonban csak 8,3 milliárd forintot igazolt vissza és további 8,76 milliárd forintnyi függőben lévő tartozást ismert el, ezek a garanciaérvényesítésekkel válhatnak esedékessé. A követelések nagy részét, 29,2 milliárd forintot - zömmel az alvállalkozókét - ugyanakkor vitatja a felszámoló, mert azoknak nincs nyoma a Viadom nyilvántartásában.
