A Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat nettó 6 milliárd forint értékben a kecskeméti Leveller Kft. és a pécsi székhelyű Platina-Bau Zrt. alkotta konzorciumra bízta a nagyberuházásokhoz kapcsolódó megelőző régészeti feltárások földmunkáinak elvégzését - derül ki a TED-adatbázisból. A konzorciummal - egyedüli ajánlattevőként - hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljáráson állapodtak meg, mivel az ezt megelőző júliusi, gyorsított meghívásos eljárás eredménytelenül zárult. A sietséget már akkor a gyorsforgalmi úthálózat fejlesztésével, illetve az útépítések előkészítésére vállalt határidők teljesítésével magyarázták. A kiválasztott konzorciummal négy évre szóló keretmegállapodást kötöttek, évi nettó 1,5 milliárd forint értékben. A gépi és kézi földmunkák évente hozzávetőleg 1,1 millió négyzetmétert érintenek. Az idén létrejött szakszolgálat a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. által végzett és a Vásárhelyi tervhez kapcsolódó, 100 millió forint feletti beruházásoknál, valamint az 1,5 milliárd forint feletti egyéb fejlesztések esetében koordinálja a megelőző régészeti feltárásokat. Más beruházásoknál a területileg illetékes megyei múzeumok végzik ezt a feladatot.
