A felszámolás alatt álló Viadom Építőipari Zrt. tevékenységi zárómérlegében szereplő 11 milliárd forintnyi tartozáshoz képest négyszer nagyobb összegben nyújtott be több mint négyszáz hitelező határidőn belüli követelést a felszámolóhoz - tudta meg lapunk Szondi György felszámolóbiztostól, a Ratis Kft. munkatársától. Ez természetesen nem teljes egészében elismert tartozás, a mértéke ugyanakkor az esetleges garanciaérvényesítésekkel tovább növekedhet, valamint határidőn túl is folyamatosan érkeznek igénybejelentések a felszámolóhoz. A követelések pontos értéke október 31-én derül ki: a felszámolóbiztos ekkorra hívta össze a hitelezőket, akik megalakíthatják hitelezői választmányukat.
A Viadom vagyona ezzel szemben - a mérleg szerint - mintegy ötmilliárd forint, amelynek jelentős részét a követelései teszik ki, a fennmaradót pedig ingóságai: termelőberendezései, gépei, irodai és számítástechnikai eszközei. Ezenkívül még két vidéki telephelye van, de ezek értéke nem jelentős (egyiket 5 millió forintért vásárolta a cég, a másik értéke pedig legfeljebb 10 millió forintra becsülhető). A Viadom értékesíthető vagyonelemei közül az első "csomagot" a tegnapi Cégközlönyben hirdette meg a felszámoló: a bányászati jogért, üzletrészért, töltőanyagért, a nagykanizsai telephelyén található konténerekért, valamint irodabútorokért összesen 11 millió forintot kér. Ezekre november 9-én lehet ajánlatot benyújtani a Ratis budapesti székhelyén. Az elmúlt évek egyik legsikeresebb sztrádaépítő vállalatának felszámolását júniusban rendelte el a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság; a felszámolási eljárás hivatalosan július ötödikén indult el. A Viadom nyerte el például - versenytársai szerint áron aluli árajánlatokkal - a Porr AG-vel és a Teerag-Asdag AG-vel közösen az M7-es Balatonkeresztúr és Nagykanizsa közötti, valamint az M0-s keleti szektora két szakaszának építését is. A késedelmes és nem fizetések miatt alvállalkozói már tavaly is kezdeményezték a cég felszámolását, de akkor még sikerült velük kiegyezni. Idén tavasszal már mintegy ötven felszámolási kérelmet nyújtottak be a Viadom ellen, ezek közül végül a Basaltker Kft.-ét fogadta el a bíróság, és rendelte el a felszámolást. A lábatlani székhelyű - korábban Dömper néven működő - cég jegyzett tőkéje 600 millió forint, tulajdonosa Mechler Zoltán és Abronics Róbert.
